2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Megkezdték a felkészülést a Jegesmedvék

Megkezdték a felkészülést a Jegesmedvék

Ahogy érkezik az ősz, úgy kerülünk egyre közelebb a jégkorongévad nyitányához is – ideje hát egy pillantást vetnünk a Miskolci Jegesmedvékre is, hisz a nyári holtszezon folyamán számos változás történt náluk is.

 

Ahogy az immár hagyománnyá vált, a Miskolci Jegesmedvék jégkorongegyüttese augusztus elsején megkezdte a felkészülést a szeptember elején rajtoló OB1-re és Interligára. Az új vezetőedző, Kjell G. Lindqvist által tartott első edzés előtt a jelentősen átalakult keret (régi-)új tagjai is bemutatkoztak.

A tréning előtt tartott sajtótájékoztatón először az egyesület elnöke, Egri István beszélt a csapat terveiről és lehetőségeiről. Kijelentette, hogy az új jégcsarnok átadása óta minden évben egy kicsit előrébb jutott a miskolci jégkorongsport, és bár tudja, hogy nem lesz könnyű feladat, hisz tavaly a Macik minden tornájukon érmet szereztek, leszögezte, hogy további fejlődést vár.

Ezt követően bemutatkozott a Macik Svédországból érkezett új trénere is. Kjell G. Lindqvist elmondta, hogy bár még nem sokat tud sem a csapatról, sem a magyar jégkorongsport egészéről, és az egyetlen MOL Liga meccsen, amit megtekintett, majdnem elaludt, a válogatottat látta már többször is játszani, így tudja, hogy sok nagyon jó magyar jégkorongozó van. A kerettel és a felkészüléssel kapcsolatban elmondta, hogy a szerinte játék leglényegesebb eleme a lelkesedés, így nem jelent hátrányt, hogy a csapat elsősorban fiatal játékosokból áll.

Mint arról már korábban is érkeztek hírek, a Miskolci Jegesmedvék kerete elég jelentős változásokon esett át. A tavaly a csapatot erősítő kanadai légiósok mellett elhagyta a klubot a Fehérvárra távozó csapatkapitány, Láda Balázs, illetve többen is befejezték a pályafutásukat, így hát mindenképp szükség volt erősítésekre. Visszatért a csapathoz az egy évet az azóta megszűnt Budapest Starsnál töltő Popovics Patrik, illetve az egyesület megállapodott az ötvenháromszoros válogatott Fodor Szabolccsal is, aki elmondta, hogy győzni jött Miskolcra, és bízik benne, hogy nem lesz az ellenfelek szurkolóinak kedvence. A magyarok mellett két fiatal svéd jégkorongozó is a csapathoz került, és további egy skandináv légiós érkezése várható.

Mint ismeretes, a Magyar Kupa mellett a Macik két fő feladata az OB1 és az Interliga lesznek. Előbbiben idén a miskolciakon kívül a Ferencváros, az Újpest, az osztrák Nationalligában is szereplő dunaújvárosi Dab.Docler és a Sapa Fehérvár AV19 farmcsapata méretteti meg magát, míg utóbbiban az OB1 tagjai mellett jégre száll három román egyesület, a bukaresti Steaua Rangers, a Corona Fenestela Brassó, illetve a HSC Csíkszereda is. Az előző szezonban mindkét sorozatban elődöntőig jutó Vasas Bp. Stars egyesülete idén anyagi nehézségek miatt egyik sorozatban sem tudja magát képviseltetni. A tavalyi évadban a magyar bajnokságot a Fehérvár EBEL-ben is szereplő nagycsapata nyerte, míg a MOL Ligában a Csíkszereda diadalmaskodott.

Az elkövetkező hetekben a Macikra komoly alapozás illetve felkészülési meccsek várnak, majd szeptember 9-én, a Ferencváros elleni hazai meccsel kezdetét veszi a bajnokság is.

 

 

DicsukD

Fotók: Stiber Judit

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp