2024. 07. 23. kedd

Lenke
1 EUR 390 HUF
1 GBP 463 HUF
Magyar Köztársaság Kupa Döntő

Magyar Köztársaság Kupa Döntő

Magyar Köztársaság Kupa DöntőA Magyar Köztársaság Kupa 2009/2010-es kiírásának döntőit a Magyar Floorball Szakszövetség megbízásából a Miskolci FE és a Floorballer.hu áruház közösen rendezi Miskolcon, június 5-én, szombaton.

A Miskolci Floorball Egyesületet 2004-ben alapították lelkes egyetemisták, akik picit komolyabban szerettek volna floorballozni és bekapcsolódni az országos bajnokság küzdelmeibe. A kezdeti sikerek után évről-évre osztályt lépett a csapat, s két évet is az élvonalban töltött. Mindemellett elkezdtünk foglalkozni az utánpótlással is és más városok játékosait is segítjük. Egyesületünk egyik legnagyobb sikere, hogy a Magyar Válogatottban bemutatkozhatott Jacsó Attila és Szabó Ákos is, utóbbi 2008-ban a csehországi világbajnokságban is képviselte hazánkat, míg Attila az egyetemi világbajnokságban ölthette magára a címeres mezt. Bízunk abban, hogy jövőre a németországi U19-es fiú VB-n is képviseli majd néhány játékosunk a miskolci színeket.

Csapatunk, egyesületünk sokat köszönhet a Miskolc Városi Szabadidőközpontnak, aki az idény közepén már névszponzorunkká is vált, hogy a Generali Arénában játszhat a csapat, így impozáns körülmények között készülhetünk aktuális bajnoki küzdelmeinkre.

Jelenleg 85 igazolt játékossal rendelkezünk, de legutóbbi nagyrendezvényünk alkalmával a Miskolc Város Napján rendezett Floorball Városi Bajnokságon mintegy 150 fiatalt mozgattunk meg.

A Kupadöntő rendezésével célunk felhívni a figyelmet a floorballra, egyesületünkre és arra biztatni minden fiatalt, hogy érdemes sportolni, ismerjék meg ezt a dinamikus, gyors sportágat és az ország bármely táján kezdjenek el játszani.

 

A döntő helyszíne:

Miskolci Generali Aréna, 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 19.

A sportcsarnok kb. 1500 ülőhellyel, valamint a döntő megrendezéséhez minden szükséges feltétellel rendelkezik. A belépés ingyenes.

A döntő programja:

Már délután egy órától igazán szórakoztató mérkőzést láthat majd a kilátogató nagyérdemű, hiszen idén először az utánpótlás fiú bajnokság döntőjét a kupadöntővel egy napon rendezik. A Dunai Krokodilok csapata már korábban megváltotta a miskolci belépőt, míg a Diamonds SC és a Neumann Kartal elődöntőjére a hétvégén kerül sor. Ebben a korosztályban rekordszámú nevezés volt év elején és az alsóházi-felsőházi elválasztásnak köszönhetően nagyon éles mérkőzéseket játszhattak a srácok egész tavasszal. Nagyon jó döntés volt ezt a találkozót a kupadöntőre tenni.

13 00 Dunai Krokodilok – Diamonds SC/Neumann Kartal FSE

Az ifjúsági döntő után a hölgyek lépnek pályára. Köztük pár friss világbajnok is. Májusban ugyanis Csehországban az U19-es Világbajnokság „B” divíziójában aranyérmet szerzett lányok a Phoenix soraiban még egy trófeára hajtanak. A Szolnok Cannibals maroknyi csapata próbálja legyűrni majd a tűzmadarak rohamait. A női döntő első szünetében a közönség játéktudását teszteljük majd, míg a második szünetben első és második osztályos kisfiúk és kislányok floorballoznak.

15 30 Szolnok Cannibals FK – Phoenix Fireball SE

A női mérkőzés után még játszanak egyet a gyerekek, átadjuk az U16-os érmeket, a férfi bemelegítés alatt tombolát húzunk majd, az ünnepélyes bevonulás előtt pedig átadjuk a hölgyeknek az érmeket.

Az igazi főmérkőzés a végére marad. Ez a párosítás „a” mérkőzés. A bajnokságot elhódító Dunai Krokodilok csapata tükörsimán, megerőltetés nélkül jutott a döntőbe, míg a Debreceni FSE az ARES ellen lőtt aranygóllal ért a fináléba. A cívisvárosiak a Magyar Válogatott finn szövetségi kapitányát, Petri Tuominent is a soraikban tudhatják, aki hasznos tanácsaival segítheti majd kupagyőzelemre a cívisvárosi ifjakat. A Dunai Krokodilok mindenképpen duplázni szeretnének, hogy a szurkolókat maguk mellé állítsák, hiszen nekik nemcsak a kupadöntőn, hanem augusztusban a hazai rendezésű Európa Kupa selejtezőjén is szükségük van a biztatásra.

A férfi döntő szüneteiben pedig egy igazán látványos és érdekes programmal szórakoztatjuk a reményeink szerint szép számmal kilátogató közönséget, mert olyan hírességek, olimpikonok ragadnak ütőt és próbálják ki a sportágat, mint Deák Bárdos Mihály birkózó vagy Veréb Krisztián kajakos, de bízunk benne, hogy Sebestyén Júlia is bepofozza a hálóba néhányszor a lyukacsos labdát. Bízunk még abban, hogy láthatunk a parkettán olimpiai bajnok vízilabdást, de Zsidró Tamás mesterfodrász is fazont szabhat a játéknak.

19 00 Debreceni FSE – Dunai Krokodilok

Televíziós közvetítés:

Sportágtörténeti premierre készülünk, hiszen a döntőkről egy hosszabb (majdnem egy órás), valamint egy rövidebb összefoglaló készül három kamerával, szakkommentátorral, riportokkal. A Sport Televízió az elkészült anyagot több alkalommal műsorára tűzi, az ígéretek szerint először június 12-én, szombaton koradélután.

A jó hangulat mellett a fentiek miatt is fontos, hogy minél többen legyünk. Talán elég motiváció lehet a várhatóan izgalmas mérkőzések és a kiegészítő programok mellett a tombola, amin több mint 100 ezer forint értékű nyeremény talál gazdára.

Edzőképzés:

A kupadöntő előtt az MFSZ a sportcsarnok 1. emeleti különtermében edzőképzést hirdet a férfi felnőtt válogatott szövetségi kapitányának, Petri Touminennek a vezetésével, 10-15 óráig. A képzés díja 2500/3000 Ft (amely magában foglal egy-egy frissítőt a szünetekben). A képzés témaköre a védekezés, nyelve angol, amit természetesen a helyszínen magyarra fordítunk. Jelentkezni május 28. péntekig a kupadonto@hunfloorball.hu e-mail címen lehet. A képzés egy több alkalomból és témakörből álló sorozat első állomása, ezért sem érdemes kihagyni.

Csapatinformációk:

 

Dunai Krokodilok: www.krokodilok.hu

 

Szolnok Cannibals: www.cannibals.hu

 

Phoenix Fireball: www.phoenixfloorball.hu

 

Debreceni FSE: http://dfse.netne.net/

 

A szervezők honlapjai: www.miskolcfloorball.hu www.floorballer.hu www.hunfloorball.hu

 

 

www.hunfloorball.hu

www.miskolcfloorball.hu

www.floorballer.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Fejtörő az öt karika jegyében
A korábbi nyári olimpiákhoz hasonlóan idén immár harmadszor invitálja olimpiai játékra a sportkedvelőket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár. A kérdések a p…

További cikkek

Megyéken átívelő akció
A gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy polgári, valamint öt prügyi férfi. A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütött…