2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Jelentős versenyzőmozgás az F1-ben
Jövés-menés a Forma 1-ben

Jelentős versenyzőmozgás az F1-ben

Miután legutóbb górcső alá vettük a Forma 1 istállóit érintő változásokat, ideje figyelmünket a pilótapiac felé  fordítani, ahol szintén szokatlanul nagy volt a „népvándorlás”. Lássuk, hogy mik is történtek pontosan!

Évek óta először fordul elő, hogy az összes, VB-címre előzetesen esélyesnek tűnő csapat – a Red Bull kivételével, amely 2010-nek is Sebastian Vettellel, és Mark Webberrel vág neki – részben vagy teljes egészében lecserélte versenyzőit. Mindemellett a távozók és visszatérők is alaposan megbolygatták az évekig szinte mozdulatlan állapotokat, így valóban különös lesz a szezonkezdetkor a versenyzők nagy többségét az eddigiektől eltérő színű overallban látni. De vegyük sorra a változásokat.

A tavalyi évben világbajnok Brawn-istálló, amellett, hogy Mercedessé alakul át, eddigi, sikeres versenyződuójától, a 2009-es VB-első Jenson Buttontól és Rubens Barichellotól is megvált. Előbbi a McLarenhez, utóbbi a Williamshez távozott. Az elég korán bizonyossá vált, hogy az egyik érkező a hatalmas tehetségnek tartott Nico Rosberg lett, ám társának kilétét sokáig homály fedte. Végül aztán robbant a már sejthető bomba – a három éve visszavonult, hétszeres világbajnok Michael Schumacher lesz Rosberg csapattársa. Ezzel nemcsak a Mercedes lett „tisztán német” csapat, de ismét sikerült összehozni a korábban már gyönyörű sikereket elért Schumacher-Brawn-párost is.

A tavalyi szezon két negatív csalódása, a Ferrari és a McLaren is a vérfrissítés mellett döntött. Az olaszok megváltak a 2007-ben világbajnok, ám mostanra láthatóan rendkívüli módon kiégett Kimi Raikkonentől – a finn helyére, a brazil Felipe Massa mellé pedig a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso érkezett. Ezzel beteljesült Stefano Domenicali, vágya, hisz mind a csapatfőnök,, mind Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke már régen le szerették volna igazolni a spanyol sztárt.

A McLaren váltása kevésbé számított meglepőnek, hisz bár Lewis Hamiltonnak stabil helye van, csapattársa, Heikki Kovalainen eddigi F1-es teljesítménye szürkére, s egyáltalán nem meggyőzőre sikeredett – nem tudta hozni azt a teljesítményt, amelyet tehetsége alapján többen is vártak tőle. A finn jövőre a Lotus színeiben próbálkozhat renoméjának helyreállításával – helyére, mint az korábban már elhangzott, Button érkezik. Érdekesség, hogy ezzel a wokingiak – ellentétben az új Mercedes németségével – „angol” csapattá váltak.

Alonso távozásával a Renault egyetlen stabil pontját is elvesztette – a már év közben elbocsátott Nelsinho Piquet helyére ültetett francia Roman Grojean nem győzte meg a csapat vezetőit – így egyelőre csak a nemrég leszerződtetett, a BMW kivonulása után csapat nélkül maradó lengyel Robert Kubica helye biztos a francia(-luxemburgi) istállónál.

Jégkorongos kifejezéssel élve a Williams is sorcserét hajtott végre, hisz a Mercedeshez távozó Rosberg mellett a japán Kazuki Nakadzsima is elhagyja a csapatot, igaz, ő nem önszántából – ingadozó teljesítménye miatt nem hosszabbították meg szerződését. A csapathoz a már korábban említett Barichello mellett az eddig a GP2-ben vitézkedő, és azt újoncként megnyerő német Nico Hülkenberg érkezik.

Viszonylag állóvíznek számít a Force India, hisz egyetlen pilótacseréjüket már a 2009-es szezon közben végrehajtották; Giancarlo Fisichella a Ferrarihoz távozott (előbb Massát helyettesíteni, majd 2010-re tesztpilótának), így már az utolsó néhány versenyre beülhetett Adrian Sutil mellé Fisichella honfitársa, Vitantonio Liuzzi is.

Az újonc csapatok közül eddig csupán a Virgin Racing és a Lotus nevezte meg mindkét versenyzőjét – előbbi színeiben az eddig a Toyotát képviselő Timo Glock, és az újonc brazil Lucas Di Grassi csillogtathatja meg tudását, míg utóbbinál a szintén ex-Toyotás Jarno Trulli lesz Kovalainen csapattársa. A USF1-nél és Campos F1-nél egyelőre teljes a káosz; előbbi egyetlen versenyzőt sem nevezett meg, a spanyol istálló pedig csupán a brazil Bruno Sennát (a háromszoros világbajnok unokaöccse) szerződtette eddig. Mindemellett Bernie Ecclestone, a sportág ura úgy véli, hogy nem lesznek ott a 2010-es bahreini idénynyitó nagydíjon.

Az eddigieken kívül már csak egy ülés kiadó az autósport királykategóriájában, hisz a visszatérő Sauber – amely már korábban bejelentette a sportágba váratlanul, ám sebesen berobbanó japán Kobajasi Kamui szerződtetését – épp a minap igazolta le a McLaren eddigi tesztpilótáját, a harmincnyolc éves spanyol Pedro de la Rosát.

Az a bizonyos egy hely pedig a Toro Rossoé, ahol bár a tavalyi évadban újonc, svájci Sebastien Buemi helye biztos, csapattársának kiléte egyelőre kérdéses.

Renult, Toro Rosso, debütáns istállók – ezek a lehetőségek állnak tehát a mindezidáig sehova sem szerződtetett Nick Heidfeld, Kazuki Nakadzsima, Nelisnho Piquet és társaik előtt – ám anyagi okokból még több újonc debütálása sem lenne meglepetés. Egy biztos, érdekes évadnak nézünk elébe.

Dicsuk Dániel

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp