2024. 10. 21. hétfő

Orsolya
1 EUR 400 HUF
1 GBP 481 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » II. KORI- OVI-OLIMPIA

II. KORI- OVI-OLIMPIA

Mint tudjuk, a sportot nem lehet elég hamar elkezdeni. A mozgásra, az alkalmazkodásra, a társak segítésére, közös cél elérésére nevelést már az óvodában el lehet és el is kell kezdeni. A sport, a mozgás az egészséges életmód iránti igényt már ekkor ki lehet alakítani.
A Szövetség azt a célt tűzte ki maga elé, hogy már ebben a korosztályban versenylehetőséget biztosítson a gyerekeknek, hiszen a mai felgyorsult világunkban hamar hozzá kell szoktatni gyermekeinket a versenyhelyzetekhez. Ebben a korban ez még játékosan történik, észre sem veszik hogy ez egy tanulási folyamat, ami később nagyon hasznos lesz az életükben.

2014. évben ismételten megrendezik a II.  Kori-Ovi-Olimpiát a jégpályán, jégkarneváli hangulatban.
A szervezésben fő partnerünk a Diósgyőri Óvoda Stadion Sport Tagóvodája.
A lebonyolításban a Földes Ferenc Gimnázium diákjai segédkeznek.

A verseny időpontja 2014.március 13. 8.30
A verseny helyszíne a Miskolci Jégcsarnok

A rendezvény fővédnöke Dr. Kriza Ákos Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere, védnökök Engi Klára jégtánc olimpikon és Sebestyén László országgyűlési képviselő


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp