2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Hivatalosan is átadták az újjáépült lelátót
Hivatalosan is átadták az újjáépült lelátót

Hivatalosan is átadták az újjáépült lelátót

Hivatalosan is átadták az újjáépült lelátótA szombati DVTK-mérkőzést megelőzően, ahol több mint háromezren szurkolhattak immár a frissen elkészült stadionrészen, egy kis ünnepséget is tartottak, ahol a beruházó városi önkormányzat és az esemény vendégei ünnepelték meg az avatást.

Nagyobb részben állami pénzből, kisebbrészt a miskolci helyhatóság költségvetéséből valósulhatott meg a több százmilliós építés, amely egy több éve tartó és alighanem folytatódó felújítási-fejlesztési programsorozat része. A mostani állomás – amint azt a dvtk.eu beszámolója is felidézi – az úgynevezett napos oldali szektorok átalakítása volt, ami a tavaly nyár eleji bontással kezdődött, amikor eltűnt a régi betonbástyák közül hat, és most ért véget, amikor felavathatták a helyére került korszerű, fedett, műanyagszékes lelátót.

A „DVTK 1910” feliratot kiadó piros-fehér mintázatot kiadó objektum előtt, a pálya szélén Káli Sándor polgármester leplezte le a projektre emlékeztető táblát, Oláh Ferenc labdarúgó-legenda és Nagy Béla DVTK-vezető társaságában. Ezt követően a félszázas vendégsereg – amelynek tagja volt többek között Buzánszky Jenő egykori Aranycsapat-játékos, néhányan a későbbi diósgyőri „Aranycsapatból” is, utóbbi edzője, Szabó Géza, valamint Dobó Zoltán örökös gólkirály és még sokan mások, támogatók, politikusok, újságírók – a stadion főépületében tartott állófogadás keretében ünnepelte a jeles eseményt.

Hivatalosan is átadták az újjáépült lelátót

Hivatalosan is átadták az újjáépült lelátót

Buzánszky Jenő díszvendég, Káli Sándorral (jobbra), illetve Oláh Ferencékkel

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp