2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Háromszor kettő
ralli

Háromszor kettő

Ami általában hat, a Vincze Ferenc-Németh Gergely páros esetében viszont azt jelenti, hogy három futam után vezetik a bajnokságot. Igaz, kis különbséggel, de vezetik. A Dunakanyar Rallye második helye, bár egy picit fáj Ferkónak, hisz Ostberg távollétében nyerni szeretett volna, a körélményeket figyelembe véve több, mint pénteken reméltük.

Várkonyi Szabolcs csapatvezető:

Mi teljes mértékben elégedettek vagyunk az eredménnyel, az a 6 mp dőlhetett volna el a mi javunkra is, elenyésző különbség. Bár Ferike, mint mindig, nyerni szeretett volna, azonban a felkészülésbe egy betegség csúszott, ami miatt a tervezett nagy tesztet is le kellett mondani kedden és végül csak a verseny előtt tudtunk egy picit tesztelni, így nem tudtuk elvégezni teljes mértékben, amit szerettünk volna. Hogy aztán emiatt, vagy a hétvégén még mindig meglévő betegség hatásai miatt, vagy amúgy sem bírtunk volna Ádiékkal, nem tudni. Nagyon sok egyenes volt, az EVO Skodákhoz jött egy új váltó, amivel nagyobb volt a végsebesség, ez is szerepet játszhatott. Három gyorsot nyertünk, Ádi viszont hetet, ezúton is gratulálunk a stabil teljesítményéhez.

A Mecsek Rallye következik, ahol próbáljuk pótolni a nagyobb tesztet, hogy a győzelem lehessen a cél. Nem könnyű a csapatnak, hisz az EVO Skodák több új fejlesztést is kaptak idén, ennek ellenére bízunk abban, hogy futamot nyerünk hamarosan!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!