2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Győzelemmel debütált Luigi a Supercar kategóriában!

Győzelemmel debütált Luigi a Supercar kategóriában!

Interjú Luigi-val 2021 első magyarországi Rallycross OB után, amit szerencsésen meg is nyert.

Honnan jött a gondolat, hogy indulj, és mégpedig egy Supercarral?
– A tavalyi szezon után azt gondoltam, hogy ha nem tudok Supercarral menni, akkor inkább nem megyek. Adódott ez a lehetőség és úgy döntöttem, hogy rajthoz állok.

Szombati első edzésen harmadik lettél. Ez elvárt idő volt magadtól?
– Az az igazság, hogy a szabadedzéseken nem szoktam foglalkozni az idővel. Látjuk, hogy ez a helyezés semmit sem befolyásolt a hétvégével kapcsolatban.

A második kvalifikációs futamban szintén harmadikként intettek le.
– Siettem volna jobban is, csak egyszerűen beragadtam a Vas Zolika mögé, és nem bírtam jobb köridőt menni. Itt hárman, egy másodpercen belül voltunk. Szorosnak volt mondható azért a futam a futamidőket figyelembe véve. Szerettem volna jobb eredményt elérni.

A harmadik és negyedik előfutamban nagyon brillíroztál, hiszen második lettél. Ez bizakodásra adhatott okot a döntőre?
– Én azt hittem különben, hogy a második leszek majd a döntőben. Azt, hogy a döntőt megnyerjem, csak szerettem volna, de realitását nem láttam. Azzal tisztában voltam, hogy ha nem hibázik Kárai Tomi, vagy technikai gondja lesz, akkor nem lesz meg a győzelmem. A dupla Joker körrel is második lett a döntőben Tomi. Ez azt jelenti, hogy a többiekkel szemben olyan nagy az előnye, hogy két Joker is elég velük szemben. A mezőnynek rendbe kell kapni magát, hogy ha Tomival fel akarják venni a versenyt. Velem szemben nem volt elég a két Joker neki.

A döntőt sikerült megnyerned és abban a futamban te voltál a leggyorsabb. Milyen érzések kavarognak benned?
– Életem első Supercar versenyét megnyertem. Ez egy király érzés! Nekem mindenféle képen olyan visszaigazolás, amit nem is kell, hogy túlragozzak. Teljesen pozitív töltetet, fantasztikus érzést ad. Nagyon örülök annak, hogy így alakult, mivel a Q1-et elrontottam sietnem kellett az egész versenyen.

Összességében miként értékeled 2021 első Rallycross OB-ját?
– Nagy pipa! Boldogság!

Legközelebb hol láthatunk, milyen autóval, és milyen versenyen?
– CEZ rallycross verseny lesz a Lengyelországi Slomczyban ezen a hétvégén ahol szintén a Peugeottal megyek, aztán Máriapócson láthattok legközelebb.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp