2024. 05. 6. hétfő

Frida, Ivett
1 EUR 389 HUF
1 GBP 455 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • FiaSko Sportegyesület 2023-as évértékelője

FiaSko Sportegyesület 2023-as évértékelője

Körkérdések, villáminterjúk ralipilótákkal.
Funcs Tomi:
Hogyan kerültél kapcsolatba az autósporttal?
– Édesapám által kerültem bele ebbe az egészbe, mert ő a
2000-res évekbe szlalomversenyzett, majd mikor meglett a
jogosítványom 2014-ben, azonnal vásároltunk egy Ladát.
Milyen eddigi eredményeid vannak?
– Sok eredmény nincs, inkább pár közönség díj, szlalomokról.
Egyszer lettünk második helyezettek az A. 1.6-ban a Kisvaszari
versenyen, és a Bakonyai versenyen harmadikak lettünk. 2023-
ban teljesítettük a Mecsek Rallyt, ami gyerek kori álom volt.
Sikerült, tehát nagy volt az öröm.
Mik a távlati terveid?
– Újra építünk egy homológ Historicos 2107-et.
A kocsi híres a magyar rallyban ENS 136. Most restaurálás
folyik rajta.
Hogy alakult a pécsi először megrendezésre kerülő évzáró
“Legála” verseny?
– Ahogy a nevezés kijött rögtön leadtam rá, vártuk nagyon ezt a
„versenyt”, de nem is gondoltuk, hogy ennyi néző, (köztük dínó,
is) kilátogatott erre a fantasztikus eseményre. Nem volt
csúszás, nem maradtak el körök, pörgött az egész nagyon
tetszett, és ha időnk engedi biztos, hogy menni fogunk még.
Nagyon jól, éreztük magunkat.
Szeretném megköszönni a családomnak és a páromnak, hogy
támogat ebbe, nélkülük nem tudnék menni!

Hulman Gábor:

Az autósporttal, viszonylag korán, olyan 15 évesen kerültem
kapcsolatba egy barátom révén, aki akkor már versenyzett.
Hamar megfertőzött. Ekkor még nem volt lehetőségem indulni,
erre 19 éves koromig kellett várnom.
Szerencsésnek tartom magam, mert sok szép eredményt értem
el, ebben a nagyon összetett sportban.
Voltam országos bajnok kétszer a kategóriámban (akkori 4-es
kat.)
Országos abszolút 2. helyezett MARB-ban (2017-ben).
Rally 2-ben P12-es kategóriában 2. helyezett, valamint ugyan
ebben az évben Lada Kupa szintén 2. helyezett (2018-ban).
Tavalyi visszatérést követően az ORC bajnokság futamain
vettem részt.
Az idei évben szeretnék újra teljes évet versenyezni ORC-ben.
Marad a jól bevált Lada VFTS
A tavalyi évet sikeresen zártuk egy "beugró navigátorral", akit
Kristóf Lillának hívnak.
A Veszprém környéki Mikulás Rallyn indultunk december elején.
Az időjárás nem volt éppen kegyes hozzánk, vasárnap reggelre
leesett több centiméter hó, majd az ónos eső rendkívül
csúszóssá változtatta az amúgy már mélyen átázott murvás
talajt.
Az első két gyorson sikerült jó tempót diktálni annak ellenére,
hogy mindkét pályán utolértük az előttünk induló párost.
A befejező 3 szakaszon azonban olyan mély nyom alakult ki,
hogy az utolérés után az előzések roppant nehezen jöttek
össze, mivel szinte csak egy nyom volt járható.
Az ötödik gyorsasági végén a Lada kategória 3. helyén fejeztük
be a versenyt, amivel az egész hétvégét tekintve elégedettek
vagyunk.
Az idei versenyszezont a romániai havas versenyen, a Covasna
Rallyen kezdjük.
Köszönöm szépen!

 

Fóti Péter:
Az autósporttal édesapám által kerültem kapcsolatban úgy, 4-5
hónaposan… továbbiakban kérdésnek helye nem volt!
Célirányosan vezetve voltam annak irányába, amit még akkor
elmondani nem tudtam, de Apa tudta, hogy ezt szeretném
csinálni, nem tévedett, sőt nagyon hálás vagyok neki amiért ezt
elkezdhetem csinálni.
Először Apukám versenyautójával vehettem részt zártpályás
rendezvényeken, jogosítvány nélkül 14-15 éves koromban. Az
első kockás zászló után, amit megláttam, tudtam már magam is
100%-ig, hogy az autósportban szeretnék tevékenykedni.
Azóta sikerült megépíteni Apával, illetve a barátaink
segítségével a saját verseny autómat. Céltudatosan az
Országos Rallye Bajnokság szabályai szerint, hogy abban a
sorozatban tudjunk szerepelni.
Az autóval három éve megyünk aktívan, az első év tanuló év
volt teljesen, hogy mi és pontosan hogyan működik ebben a
sportban. Van sok szép eredményünk, és mivel ez egy elég
komoly technikai sport, ezért a sikerekkel, szép emlékkel együtt
jár a kudarc is! Abból is jutott bőven, de a lendület, a tenni
akarás töretlen!
2022-ben az Országos Rally Bajnokság keretein belül, az A 1.6-
os géposztály harmadik helyén zártunk, illetve 2023-ban is, ahol
viszont nyertünk versenyt is kategórián és géposztályon belül
is, amire nagyon büszke vagyok.
Távlati tervekben nem csak és kizárólag a kocka Zsiguli
szerepel, szeretnék egyszer kipróbálni egy elsőkerekes autót,

ami jelen pillanatban úgy néz ki, hogy egy 208-as Peugeot, de
ez egyelőre nagyon távlati álom.
Viszont az álmok azért vannak, hogy valóra váltsuk azokat!
Pécsen rendezték a “LeGála” névre hallgató év utolsó buli
versenyét, ami a rendkívül jó csapatból és helyszínből álló
színvonalas rendezvény volt.
Volt sok különböző kategória, egészen a kicsiktől a nagyokig,
akik a stopper ellen versenyeznek, illetve akik a nézőket
szórakoztatják.
Mi is részt vettünk a rendezvényen a Just4Fun kategóriában,
amit ráadásul, nézői, fotósok, videósok döntése alapján
nyerhettem meg. Itt is szeretném nekik megköszönni!

Jó csapat, jó pálya, jó nézői – szurkolói tábort alkottak a pálya
szélén állók. Tavaly kezdődött el a sorozat, ami szépen lépésről
lépésre fejlődik.
Ha valakinek kedve támadna kipróbálni ezt a sportágat és bele
kóstolna, itt a remek helyszín és alkalom. A napokban
megjelent a versenynaptár, ami alapján egész évben, minden
hónapban egy rendezvény biztosan lesz.
Van lehetőség hétközben, hétvégén is bármikor oda menni, és
autózni azoknak, akik benzingőzre vágynak.
Egy szónak is száz a vége, aki szereti ezt, vagy kipróbálná,
vagy csak megnézné, annak itt a helye!

Fotók: FiaSko Sportegyesület
– Hajósi Miklós –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Eszter; Csabi a Rally Hungary-n
2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. Íme a nyilatkozatok a gyorsok után…

További cikkek