2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Felemás magyar kezdet
Felemás magyar kezdet

Felemás magyar kezdet

Felemás magyar kezdetMár javában zajlik a kézilabda Európa-bajnokság, a magyar válogatott már két mérkőzésen túl van.

A három csoportmérkőzéséből már kettőn túl van a magyar férfi kézilabda-válogatott az Ausztriában zajló Európa-bajnokságon. Január 19-én, kedden a olimpiai-, és világbajnok Franciaország ellen lépett pályára a Csoknyai-együttes és az ötvenhetedik percben még bőven úgy tűnt, hogy sikerül csodát tennie…

És sikerült is volna, ha nem éri el az együttest a „magyarkór” – ám bekövetkezett a szokásosnak mondható összeomlás, és végül a franciák négy gólos hátrányból felállva egyenlítettek – ám a 29-29-es eredmény még mindig remeknek számít a bivalyerős gallok ellen.

Másnap, szerdán a spanyol válogatott következett. Mint az ismeretes, egyelőre mindkét válogatott Nagy László nélkül érkezett az EB-re – ám ez az állapot nem tart örökké; a klasszis játékos, aki egyébként a torna kezdete előtt elmondta, egyik csapatnak sem szurkol igazán, vélhetően hamarosat dönt régi és új hazája között.

A hispánok ellen már korántsem ment olyan jól a „magyarok tűzszekere”, és az előző napi teljesítményt követően némileg váratlanul, sima, egyértelmű mérkőzésen kilenc gólos vereséget szenvedett a válogatott, melynek reális esélye a sikerre egy pillanatig sem volt.

Bár Nagy jelenleg még nem a Spanyol Királyság kézicsapatának oszlopos tagja, a szintén magyar (születésű) Sterbik Árpád csak sérülése miatt nem léphetett pályára a mieink ellen. Azért példát vehetne a német futballistáról, Miroslav Kloseról, aki visszafogottan ünnepelte a lengyeleknek rúgott saját góljait is, nemhogy a kispadon szökdécselt volna a társai találatát követően.

A magyar csapat következő ellenfele – a D jelű kvartett „ki-ki mérkőzésén” – Csehország lesz, melynek vesztese (döntetlen esetén a cseh csapat) búcsúzik a további küzdelmektől. Bár a spanyolok elleni forma megismétlése minden bizonnyal végzetes lenne, bízzunk a szebb folytatásban.

 

Dicsuk Dániel

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp