2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » F3-ból F4 a Hungaroringen

F3-ból F4 a Hungaroringen

A hétvégén a Hungaroringen vette kezdetét az MNASZ Autós Gyorsasági Országos Bajnokság a már hagyományos évadnyitónak számító Laptiming Kupával, amely az FIA Közép-Európai Zóna Kupa az ESET V4 Cup és a Drexler Formel Cup bajnoki futama is volt egyben.

A Gender Racing számára egy kis ünnepléssel indult a hétvége, hiszen a Hungaroringen tartották pénteken este a járványhelyzet miatt előző két évben elmaradt díjátadó gálát is, ahol 2020-21-es versenyévadban elért bajnoki címért és dobogós helyezésekért vehettek át számos díjat a GRT versenyzői. A pénteki edzésen és az első versenynapon sajnos már kevesebb ok akadt az ünneplésre, mert a technika ördöge is beköltözött a GRT boxába az évadnyitó elejére. Mivel a GRT Forma 3-as Dallara versenyautóját a pénteki szabadedzéseken sikerült először élesben kipróbálni, ahol néhány kör megtétele után egy hasonlóan bosszantó elektromos probléma keletkezett, mint a hétvégén az F1-ben Fernando Alonso autójában. Mivel az ingadozva jelentkező hibajelenség a sebességváltó működését komolyan befolyásolta és azt nem sikerült megnyugtatóan kijavítani, a csapat inkább úgy döntött, hogy nem kockáztat egy, a verseny közbeni terhelésen esetlegesen bekövetkező, sokkal komolyabb károkat vagy ne adj isten egy versenybalesetet generáló hibát.

Így az a döntés született, hogy a vasárnapi versenynapra a csapat beveti a Forma 4-es technikáját, amelyet a szerelők gyorsan rajtkész állapotba hoztak, így Szabó Nikolas nekivághatott a vasárnap délelőtti időmérőnek, amelyen az ötödik sorba, a kilencedik helyre kvalifikálta magát. A versenyfutam több izgalmas momentumot is tartogatott. Az első körben az első kanyarban az élen bekövetkezett ütközés miatt egy ideig a Safety Car mögött körözött a mezőny. Az újraindítást követően a mezőny második felében többször változott a sorrend. Nikolas a futam végén több, erősebb technikával autózó ellenfelet megelőzve az abszolút hatodik helyen, a magyar bajnoki értékelés harmadik helyén ért célba.

A bajnokság folytatásában természetesen az F3-assal áll majd rajthoz a csapat, legközelebb júniusban, az ausztriai Spielbergben, a Red Bull Ringen.

A kicsit felemás kezdés ellenére Gender Tamás csapatfőnök pozitívan értékelte a hétvégét:

„Nagyon vártuk már a bajnokság kezdetét, pláne úgy, hogy közvetlenül a versenyhétvége előtt kialakult körülmények okoztak néhány komoly kihívást, de hát ettől is szép ez az imádott sportágunk. Az F3-asnál jelentkező bosszantó technikai hiba ellenére nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy az F4-essel is ilyen jó eredményeket sikerült elérnünk a különböző bajnoki értékelésekben. Ettől függetlenül az éves célkitűzéseink semmit sem változtak, a következő versenytől az egész szezonban ismét az F3-assal állunk rajthoz Nikolas-al a volán mögött és szeretnénk harcban lenni a bajnoki címekért. A szurkolók viszont addig is találkozhatnak a csapatunkkal egy nagy budapesti autós rendezvényen és egy hagyományos, családias hangulatú jótékonysági programon Nagyszénáson, a jövő hónap folyamán.”

– Gender Racing –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp