2024. 05. 27. hétfő

Hella
1 EUR 385 HUF
1 GBP 452 HUF
Ékszerdoboz Mezőkövesden

Ékszerdoboz Mezőkövesden

Ékszerdoboz MezőkövesdenHivatalosan is felavatták a Mezőkövesdi Sportegyesület teljes egészében megújult sporttelepét. A nagyszabású egész napos átadó ünnepségre május 17-én került sor.

A közel 130 millió forintos projekt megvalósításáról a település képviselő-testülete tavaly az év második felében határozott. Az önkormányzat által kiírt pályázat elbírálását követően tavaly decemberben került sor a szerződés megkötésére, Mezőkövesd Önkormányzata, illetve a győztes dunavarsányi illetőségű Pharos 95′ Kft. között. A nagyszabású beruházás munkálatai március elején kezdődtek meg. A fejlesztésnek köszönhetően a Városi Sportpályán egy nagyméretű, világítással és 200 fős lelátóval ellátott műfüves pálya, a füves pályán a lakótelep felőli oldalon egy 600 férőhelyes fedett lelátó, valamint az ún. tűzoltópályán létesített utánpótlásközpontban egy kis műfüves játéktér kerül kialakításra.
A kivitelező, dunavarsányi cég munkatársai elsőként a Városi Sportpályán kezdték meg a munkálatokat. A szakemberek a lelátó, valamint a műfüves pálya építését párhuzamosan végezték. A napokban megkezdődik a kis műfüves játéktér építése is az utánpótlás központban, melyet várhatóan két- három hét alatt készítenek majd el. A nagyszabású beruházás részeként a füves pályára labdafogó hálót állítottak be, emellett egy digitális eredményjelző kihelyezésére is sor kerül. A komfortérzetet növeli, hogy férfiak és nők számára illemhelyet alakítottak ki, melyet mozgássérült látogatók is használhatnak, ugyanis az épületet akadálymentesítették.
A megépült és jelenleg is épülő műfüves játékterek hosszú évekre biztosítani fogják a Mezőkövesdi Sportegyesület felnőtt, valamint utánpótláscsapatainak felkészülését, ezen túlmenően kiváló lehetőségeket jelenthet más csapatok számára is. A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, a Városi Sportcsarnok, valamint a világítással ellátott műfüves pályák kiváló felkészülési lehetőséget kínálnak a legmagasabb osztályban szereplő együtteseknek is.

Színes programok a pályaavatón

A műfüves pálya gyepszőnyegét Mezőkövesd Zsóry utánpótlás együttesei tesztelték le elsőként május 16-án szombaton 11 órától. Az U13-as és 15-ös csapatok Bőcs ellen, míg a 16 és 19 évesek a RAFC ellen játszottak bajnoki mérkőzést majd. Az összecsapások egészen este 7 óráig tartottak.
Május 17-én délelőtt fél 10-kor kezdődtek a programok, melynek keretében az óvodásoktól kezdve a női labdarúgócsapaton át egészen az öregfiúkig bezárólag minden korosztály pályára lépett az este 10 óráig tartó ünnepségen. Délelőtt Nemzeti Utánpótlás labdarúgótornát tartottak, mely során a 7, 9 és 11 éves korosztályokban futballozó gyerekek egészen 13 óráig futballoztak. A műfüves pályán összesen hét csapat részvételével zajlott le a viadal. A torna után Mezőkövesd Zsóry U11-es gárdája bemutató mérkőzést játszott a Budapest Honvéd hasonló korosztályú együttesével a füves játéktéren. A bemutató után Mezőkövesd általános iskoláinak csapatai mérték össze tudásukat. A győzelmet a Mező Ferenc Tagiskola csapata szerezte meg, a Bárdos Lajos és a Szent Imre Tagiskola csapatait megelőzve. 15 órától a két középfokú oktatási intézmény gárdája játszott barátságos mérkőzést. A program ezt követően női Megyei I. osztályú bajnoki mérkőzéssel folytatódott. Az említett időpontban Mezőkövesd Zsóry Abaújszántó ellen játszott a bajnoki pontokért. A találkozón óriási küzdelemben 1-0-ás győzelmet arattak a bajnokságban második helyen álló Észak-borsodiak.
A női összecsapás után tartották meg a létesítmény hivatalos átadó ünnepségét. Az eseményt a Mezőkövesdi Mazsorett csoport tagjainak közel negyedórás látványos műsora vezette fel. Az avatón Hagyacki József, a Mezőkövesdi SE ügyvezető elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket, valamint a résztvevőket. A sportszervezet első embere kiemelte, hogy egy több éves álom vált valóra az átadó napján azzal, hogy egy ilyen szép létesítménnyel gazdagodott településünk. Hagyacki József reményét fejezte ki aziránt, hogy a Sportegyesület tagjain túl az egész város lakosságának nagy örömöt fog majd okozni az új, világítással ellátott pálya és a fedett lelátó, amely talán olyan embereket is ki fog csalogatni a sportpályára, akik eddig csak ritkán, vagy egyáltalán nem látogatták a sportrendezvényeket. A sportvezető beszédének végén köszönetet mondott a városvezetésének azért, hogy lehetővé tette a beruházás megvalósítását, valamint köszönetét fejezte ki azoknak is, akik munkájukkal hozzájárultak a gyönyörű sporttelep kialakításához. Az eseményen meghívott vendégként részt vett Bánki Erik, az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke, aki beszédében kiemelte, hogy a sport, kiemelten az utánpótlásképzés támogatása rendkívül fontos, hiszen az Egészségügyi Minisztérium által a közelmúltban elvégzett felmérése szerint a 10-16 éves korosztályú fiataloknak mindössze a 9%-a sportol rendszeresen és ezen mindenképpen változtatni kell. Az infrastruktúra az egyik olyan terület, ahol előre kell lépni, ezért is nagyon dicséretes és fontos a mezőkövesdi pályafejlesztés. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szintén méltatta a sportfejlesztést. Beszédében hangsúlyozta, hogy erre a létesítményre igazán büszke lehet Mezőkövesd és a maga részéről biztos abban, hogy amíg a sport és a város iránt tanúsított szeretetéről folyamatosan bizonyságot tevő Tállai András irányítja a települést, addig biztosan jó kezekben van Mezőkövesd sorsa. Beszédének végén viccesen megjegyezte, hogy eljöhet még azaz idő, amikor az NB II-ben szereplő DVSC-Teva együttese félve jön majd másodosztályú bajnoki mérkőzést játszani településünkre. Nemes Ferenc, a Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke elismerését fejezte ki a város vezetésének sport területén végzett törekvéseiért, emellett elmondta, hogy az elmúlt három évben az országban közel száz műfüves játékteret adtak át, amely lehetőséget teremt arra, hogy a labdarúgás fejlődésnek induljon. Ferencz Gyula, az NB III-as Mátra csoport Versenyrendezési Bizottságának elnöke szintén elismerését fejezte ki az impozáns létesítmény létrehozásáért és megemlítette, Mezőkövesd bebizonyította, hogy helye van a másodosztályban és ha most esetleg nem is tudja kivívni a feljutást a felnőtt labdarúgócsapat, szívből reméli, hogy rövid időn belül eléri ezt a célt a város. Az avató ünnepségen jelen volt továbbá Elbert Gábor, az MLSZ főtitkára, Kaló József, az MLSZ Amatőr Bizottságának elnöke, Mohácsi Lajos, a Nógrád megyei Játékvezetői Bizottság tiszteletbeli elnöke, Balázs András, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, Répás László, a Mátra csoport titkára,, dr. Tiba István, Balmazújváros polgármestere, valamint Varga József országgyűlési képviselő. Az ünnepség ezt követően Tállai András polgármester köszöntőjével folytatódott. Mezőkövesd első embere, aki az MSE társadalmi elnöki pozícióját is betölti, egyebek mellett kiemelte, hogy az elmúlt években számos olyan beruházás valósult meg Mezőkövesden, amely jelentős a város életében. Mint elmondta, értékét tekintve nem ez a legnagyobb projekt, amit végrehajtottak a közelmúltban, de számára ez az egyik legfontosabb beruházás. Tállai András továbbá hangsúlyozta, hogy a városi sportkoncepció részét képező, teljes egészében önerőből elkészített fejlesztés révén hosszú évekre megoldódnak az MSE csapatainak pályagondjai. Az ünnepség végén Tállai András megköszönte a képviselő-testület hozzájárulását, valamint a kivitelezésben résztvevők hozzáállását, munkáját, majd ezután külön elismerésben részesítette Végh Gábort, a Pharos 95′ Kft., illetve Farkas Istvánt, a Wiktori Kft. vezetőjét, elvégzett munkájukért. Ezt követően a felnőtt megmérettetésen résztvevő együttesek vezetői ajándékot vehettek át a nagyszabású eseményen való részvételért, majd Hagyacki József ünnepségen résztvevők által aláírt labdával és egy nagyméretű MSE címerrel ajándékozta meg Tállai Andrást. Az ünnepség fénypontjaként Mezőkövesd első embere vágta át a szalagot és a meghívott vendégekkel közösen átadta az új sportlétesítményt.

A hivatalos átadást követően egy négycsapatos felnőtt labdarúgótornával folytatódott a program. A mini tornán Mezőkövesd Zsóry felnőtt csapata mellett az egyaránt élvonalban szereplő Kecskemét és Diósgyőr, valamint az NB II-es Felcsút vett részt. A megmérettetés első összecsapásán a kövesdi együttes 2-2-es döntetlent ért el az NB I-es pontvadászat 5. helyén álló Kecskeméttel. Az izgalmas találkozót végül büntetőkkel 5-4-re az első osztályú gárda nyerte meg. A DVTK – Felcsút összecsapás 2-1-es diósgyőri sikerrel zárult. A bronzmérkőzés rendes játékidejében nem született gól. Az idegek csatáját Sivákék bírták jobban, 2-1-es győzelmükkel a kövesdi labdarúgók végeztek a 3. helyen. A döntőben a DVTK szerzett vezetést, de a lefújás előtt öt perccel egyenlített a Kecskemét. A Bács-Kiskun megyei együttes végül büntetőkkel 3-2-re megnyerte a mérkőzést, így Tomislav Sivic csapata elhódította az első helyet. Az avató utolsó eseményeként a mezőkövesdi öregfiúk játszottak bemutató mérkőzést a balmazújvárosi öregfiúk ellen. A pálya világításának debütáló találkozóján 2-2-es döntetlen született.

Pont nélkül maradtak

RAFC – Mezőkövesd Zsóry 1-0 (1-0)

A bennmaradásért küzdő fővárosi együttes vendégeként léptek pályára a bajnokságot vezető mezőkövesdi labdarúgók a 26. fordulóban május 16-án. Az összecsapás első negyedórája kiegyenlített játékot hozott, majd a hazaiak egy kapufával jelezték, hogy nem szabad félvállról venni őket. Amint azt várni lehetett rendkívül fegyelmezetten játszottak a Nahóczky-tanítványok, a kövesdiek nem tudtak mit kezdeni a vendéglátók zárt védekezésével, melyhez az is nagyban hozzájárult, hogy szokatlanul sok volt a pontatlanság Ragóék játékában. A 27. percben ráadásul Kasinszky közeli fejese után előnybe került a pesti gárda, így még nehezebb helyzetbe kerültek Vámosiék. Az utolsó negyedórában sem történt lényeges változás, együttesünk csak elvétve jutott el a hazai 16-osig, de helyzetet egy – két lehetőséget leszámítva nem sikerült kialakítani a szünetig.
Fordulás után felpörgették a játékot Sivákék és helyenként nyomasztó mezőnyfölényben játszott a kövesdi csapat, de igazán nagy gólszerzési lehetőség Junior előtt adódott, akinek a közeli lövése a kapufáról vágódott le. Az idő előrehaladtával egyre nagyobb nyomás helyeződött Ivanics kapujára, de hiába jöttek futószalagon a pontrúgások, valamint a helyzetek, továbbra sem tudták bevenni a hazai ketrecet a vendég játékosok. A feszült hangulatú találkozón becsülettel küzdöttek ugyan Bogdányék, de ez kevés volt a pontszerzéshez, így a bajnoki cím sorsa ismét az Újpest kezébe került. A parádés, tíz győzelemből álló tavaszi sorozat ezzel a vereséggel megszakadt. A dél-borsodi együttes 58 ponttal továbbra is vezeti a táblázatot a vasárnap Balassagyarmat ellen hazai környezetben pályára lépő 57 pontos Újpest előtt.

Feszült végjáték után döntetlen

Mezőkövesdi KC – Tatabánya Carbonex KC 31-31 (14-14)

A Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga 5-8. helyért zajló rájátszásának 4. fordulójában a Komárom megyei együttes látogatott Mezőkövesdre május 16-án. A találkozó elején gyors gólváltást követően Halászék játszottak lendületesebben, melynek köszönhetően a 6. percben 4-1-es, majd alig hét perccel később 10-5-ös előnyre tettek szert a kissé álmosan kezdő MKC ellen. A játékrész második felében magukra találtak Papicék és szép lassan megkezdték a felzárkózást. Az óriási lelkesedéssel játszó Rosta tanítványok a félidő utolsó támadását már az egyenlítésért vezethették és Fekete szólója után beérték a látogatókat a hazai kézilabdázók.
Fordulás után alaposan bekezdett az MKC, Molnárék hat perc alatt négygólos előnyre tettek szert. Leléék ugyan néhány minutummal később egy gólra faragták a hátrányt, de a kövesdiek gyorsan újítani tudtak, így visszaállt és állandósult a 3-4 gólos hazai vezetés. Négy perccel a mérkőzés vége előtt időt kért Debre Viktor, ezt követően minimálisra csökkentette a hátrányát a dunántúli gárda. Az indulatoktól sem mentes végjáték utolsó pillanataiban egyenlített a Carbonex, így pontosztozkodással zárult az összecsapás.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ez igazi rally lesz!
Idén 2024-ben a Diósgyőr ralin P14-es kategóriában állsz rajthoz Velezdi Eszter navigátoroddal. II.DIÓSGYŐR RALLY 2024 2024.05.25-27. Juhász Csab…

További cikkek