2022. 08. 12. péntek

Klára
1 EUR 394 HUF
1 GBP 466 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • egymillió forint értékű sporteszközzel gazdagodtak Abaújszántó iskolásai

egymillió forint értékű sporteszközzel gazdagodtak Abaújszántó iskolásai

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Asztalitenisz Szövetség és a K&H Csoport. Ennek keretében az abaújszántói Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola karácsonyfája alá 1 millió forint értékű sporteszközcsomag került.

A KSH 2014/2015-ös tanévre vonatkozó adatai szerint az összesen közel 750 000 általános iskolai diákból csaknem 130 000 tanuló hátrányos helyzetű. A K&H célul tűzte ki, hogy az elmaradott térségekben – mint Abaújszántó és vonzáskörzete is – javítsa a gyermekek életminőségét. 2014 őszén ezért elindította a K&H a hátrányos helyzetűekért programot, hogy a gyermekegészségügy, az előadóművészet, a fiatalok oktatása és a sport területén hiánypótló segítséget nyújtson.

„Egy olyan hosszú távon gondolkodó pénzintézetnek, mint a K&H Csoport, több területen támogatnia kell az őt körülvevő környezetet és társadalmat. A K&H hátrányos helyzetűekért program keretében eddig 38 iskola 2000 diákja vehetett már részt kulturális rendezvényen, vagy kapott sportszereket. A mozgás a testi fejlődés mellett a lelki egészségre is pozitív hatással van. Különösen fontos e kettős hatás a gyerekeknél, hiszen az egészséges, boldog gyermekkor a későbbi teljes élet alapja. Szeretnénk, ha minél több gyermek megtapasztalná ezt, ezért a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel kötött együttműködésünk keretében idén négy iskolát támogatunk sportszercsomaggal” – mondta el Nagy Józsefné, a K&H Csoport szerencsi bankfiókvezető helyettese.

Nagy volt az öröm hétfő délután az abaújszántói Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola diákjai körében, hiszen a K&H a hátrányos helyzetűekért program és a Magyar Asztalitenisz Szövetségnek köszönhetően 500 000 forint értékben kaptak az asztalitenisz sporthoz szükséges eszközöket a diákok, amelyet a K&H további 500 000 forintos sportszertámogatással egészített ki. „A K&H vezetése a dolgozók sportolásának ösztönzéseként felajánlotta, hogy ha több mint 400 kolléga részt vesz a K&H mozdulj! sporteseményeken, plusz félmillió forint támogatással kiegészíti a Magyar Asztalitenisz Szövetségen keresztül nyújtott támogatást. Büszke vagyok rá, hogy kollégáim egy emberként mozdultak meg a jó ügy érdekében, amely hatására most összesen egy millió forinttal járulhattunk hozzá az iskola diákjainak mindennapi sportolásához” – hangsúlyozta ki Nagy Józsefné.

„Iskolánkban minden évben kiemelt figyelmet fordítunk a gyerekek mozgásigényének kielégítésére, a szabadidő hasznos eltöltésére, a rendszeres mozgás, a sportolás megszerettetésére. Nagyon boldogok voltunk, amikor megtudtuk, hogy a K&H a hátrányos helyzetűekért program keretében különböző sporteszközöket kapnak a diákjaink. Hátrányos helyzetű intézményként kivételes lehetőséget jelent ez számunkra, hiszen olyan eszközök birtokába kerülünk, melyek nagy értékűek és nélkülözhetetlenek” – mondta Szűcs Ottóné, az abaújszántói Ilosvai Selymes Péter Általános Iskola igazgatója.

„Az asztalitenisz széleskörűen fejleszti a gyerekek készségeit: a koncentrációt, a finom motorikus készségeket, kifejezetten az agy-kéz koordinációt, javítja a monotonitástűrő képességet és a magatartást. Örülünk, hogy a K&H-val együtt hozzásegíthetünk egy hátrányos helyzetű térségben működő iskolát, hogy a gyerekek játékos jelleggel, pozitív élményeket gyűjtve ismerkedjenek meg a sporttal, megtapasztalják az egészséges életmód fontosságát” – mondta András Miklós, az Ormai László Asztalitenisz Csarnok létesítményvezetője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Traktor-race
Közlekedési versenyt szerveznek a borsodi rendőrök mezőgazdasági gépjárművezetők részére. A traktor-futamot, azaz a mezőgazdasági gépjárművezetők v…
BORSOD RACE MEDIA KFT. – 2. ZEG Rally Show 2022 Lángi Attila – Veres Gábor, BMW E86 Z4 M Hosszabb kihagyás után a hétvégén újra rajthoz áll Lángi …

További cikkek