2024. 06. 12. szerda

Villő
1 EUR 395 HUF
1 GBP 469 HUF
Befejezték a Macik

Befejezték a Macik

Befejezték a MacikImmár az elődöntők zajlanak a 2009-10-es férfi jégkorong OB1-ben – a Miskolci Jegesmedvék nélkül; a Macik ugyanis a középszakaszban elért ötödik, utolsó helyezésükkel nem kvalifikálták magukat a playoffba.

Emlékezetes idényt zártak a Jegesmedvék, hisz a csapat történetének eddigi legnagyobb sikereként harmadik lett a Magyar Kupa 2009-es kiírásában, megelőzve a Ferencváros, és a későbbi a MOL Liga négyesdöntőjét megnyerő Vasas Bp. Stars együttesét is.

A bajnokságban sajnos nem sikerült hasonlóan szép eredményt elérni – az MJSSE – mindvégig szorosan alakuló küzdelmeket követően – mind az alap-, mind a középszakaszban az ötödik helyen zárt. A rájátszásba – az Ausztriából ideiglenesen hazatérő Fehérvár mellett – a Dunaújváros, a Vasas és a Fradi jutottak be.

Voltak bíztató jelek – ilyennek számít a középszakaszban is többször mutatott, eredményességgel is társuló szép játék, illetve az a tény is, hogy három mérkőzéssel a középszakasz befejezése előtt még volt matematikai esélye a csapatnak a harmadik, rájátszást érő hely kiharcolására.

Végül ez egy kettős, Újpest elleni vereség nyomán nem következett be, így a Macik a kupabronz után az ötödik helyen zárták az OB1-es küzdelmeket – folytatás jövőre, bízva a további előrelépésben.

Közben már javában zajlanak a három győztes meccsig tartó elődöntők – a sokkal esélyesebbnek tartott Fehérvár eddig két könnyű mérkőzésen is kiütötte a Ferencvárost, míg a másik, előzetesen jóval szorosabbnak várt – ágon a Vasas és a Dunaújvárosi Acélbikák 2-2-re állnak – a sorsdöntő ötödik mérkőzést csütörtökön rendezik a Bikák otthonában. Érdekesség, hogy eddig mindig az idegenben játszó együttes diadalmaskodott. Folytatás a napokban, a döntő párharc pedig március 20-án, szombaton veszi kezdetét. Az OB1 végső csatájának alakulásáról természetesen tudósítunk.

DicsukD

A fényképeket Stiber Judit és Dicsuk Dániel készítették.

 

További képek a galériában

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Eseménydús hétvége Brno-ban
Kovács Ádám és csapata Brnoban szállt harcba a sporttársak, és az idő ellen. Kovács Ádám Kermor Motorsport Histo Cup - Brno Formula Renault FR2.0 …

További cikkek

Igent mondott a kockázatra egy borsodi esküvőiruha-szalon tulajdonosa, aki a működés több adózási szabályát is felrúgva szolgálta ki ügyfeleit. Nem le…
„Kétkezes kapaszkodó”
Több mint ezer hamis játékkonzollal pakolták plafonig azt a kamiont, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Gyul…