2024. 12. 22. vasárnap

Zénó
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Az év női vitorlásversenye immár negyedik éve – 4Ladies Cup-Hungary 2023

Az év női vitorlásversenye immár negyedik éve – 4Ladies Cup-Hungary 2023

Idén Balatonfüreden, a Magyar Vitorlás Szövetség új kikötőjében került megrendezésre a 4. 4Ladies Cup-Hungary.

 A 4Ladies Cup-Hungary a Balatonon az első, csakis női csapatok (“for Ladies”) számára létrehozott nemzetközi, nagyhajós pályaverseny. Először Keszthelyen, majd Balatonföldvár és Csopak után idén a Kékszalag Portban gyűltek össze a versenyzők. A program nemzetközi, így nem csak magyar nevezők, hanem külföldi hölgyek is részt vehettek, amit különösen fontos szem előtt tartani, hiszen ez komoly visszajelzés a női vitorlázás és a hazai szakmai szövetségek felé.

 

A szervezők célja a kizárólag nők számára rendezett versenyek felkarolása a tavon és egy, a korábbi gyakorlattól teljesen eltérő, bár nemzetközi versenyeken gyakori versenyzési módszer bemutatása. A Balatonon számos, különböző típusú versenyt rendeztek, és rendeznek is, de ehhez hasonló először 2020-ban volt. Ez a megmérettetés az európai női regatták hagyományait kívánja követni, mint a Helga Cup, Sisi Cup vagy a PMS Zena Regatta Horvátországban. A verseny lényege, hogy körülbelül 20 perces, rövidpályás futamokon, azonos típusú hajókkal, csak négy-öt-hat fős, kizárólag nőkből álló csapatok vitorlázhatnak.

 

A 4Ladies Cup azért fontos és figyelemre méltó, mert láthatjuk, hogy a nők is képesek sokak számára megszégyenítő teljesítményt kihozni magukból, arról nem is beszélve, hogy a pályán való küzdelmek során mindenki a maximumot produkálja.

Az egyik alapító, Sabján Annamária elismert vitorlázó hölgy nemcsak a Balatonon, hanem a tengeren is. Megfordult jópár csak nőknek szóló versenyen, aminek a mintájára igyekezett építeni a 4Ladies Cupot. Alapítótársai ebben az elgondolásban Galla Viktória, Berecz Tímea és Tóth Viktória – utóbbi mint rendezvényszervező is -, akik mind-mind sokat láttak a vitorlázó világból és eddigi tapasztalataikból sokat is tudtak átvinni ebbe a projektbe. Ez a professzionális csapat áll a 4Ladies Cup-Hungary elnevezés mögött.

 

A szervezők és korábbi versenyeredményeik (a teljesség igénye nélkül):

 

Sabján Annamária

Európa Bajnoki 3. hely Soling hajóosztályban.

Magyar Bajnok – Scholtz22 és YS III. hajóosztályban

Magyar bajnokságokon dobogós: Cadet, 470, Scholtz22 és YS III. hajóosztályban,

Női Kalóz, Tengeri Magyar Bajnokságon többször is

 

Kékszalag (2011) – Legeredményesebb Női Kormányos (Gordon Evelyn Díj nyertes)

Kékszalagokon több dobogós helyezés: 40-es cirkáló, Melges 24 osztályokban,

Szüreti regatta (2021) 1. hely

Csopaki One Design Trophy J24 3.hely

Földvári ODT (2023) J24 3. hely

Több magyar rendezésű tengeri versenyt nyert: BCC kupa, Spirit kupa, Seapromo
Regatta, Adria Cup valamint a PMS Nőnapi regatta kétszeres győztese

 

Berecz Tímea

Magyar Bajnokságon dobogós Elliott770 hajóosztályban

Tengeri bajnokságokon (BCC Kupa, Ness Regatta) többször dobogós

Korábbi Kékszalagokon, négykezes versenyeken, Elliott770 OneDesign versenyeken, túraversenyeken többször dobogós

  1. Kékszalag (2020) – Elliott770 osztály 1. hely
  2. Kékszalag (2021) – legeredményesebb női egység,

2022-2023-as Füred Winter Cup versenysorozat győztese Jeanneau 36 osztályban,

  1. Kékszalag (2023) – Elliott770 osztály 3. hely

 

Galla Viktória

Horváth Boldizsár emlékverseny (2018) YS/II. kategória 3. hely

Horváth Boldizsár emlékverseny (2019) YS/II. kategória 3. hely

Köd kupa (2021) -YS/II. kategória győztes

Őszi regatta (2022) – YS/II. kategória 2. hely

  1. Kékszalag (2021) – J24 osztály 2. hely
  2. Kékszalag (2022) – J24 osztály 2. hely és legeredményesebb női egység
  3. Kékszalag (2023) – J24 osztály 2. hely

Szüreti regatta (2021)- YS/II. kategória 2. hely

Szüreti regatta (2022) – YS/II. kategória győztese

Pünkösdi regatta (2022) – YS/II. kategória 3. hely, Keszthely-i Öböl kupa 2. hely

Hamis szalag (2023) – YS/II. kategória 2. hely

Full Moon regatta (2023) – Pula ORC kategória győztes

Pula-Cres távolsági verseny (2023) – ORC kategória győztes

 

Tóth Viktória

Fehér Szalag (2021) 3. hely

ÖC OB (2021) 3. hely

Mihálkovics kupa (2021,2022) 1. hely

Szüreti regatta (2021) 1. hely

 

Az idei 4Ladies Cup-Hungary megnyitóján részt vett a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkári Kabinet kabinetfőnöke, Berkó Lajos valamint Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.

A regatta idei hivatalos versenyhajója – a Magyar J24 Osztállyal kötött megállapodás eredményeként – 2021-et és 2022-őt követően – ismét a J24-es volt, amely a világ legnépszerűbb One-Design hajója. Jelenleg több mint 5500 ilyen hajót tartanak nyilván a világon. Ezzel a hajószámmal a J24 a világ legnagyobb létszámú, tőkesúlyos One Design ISAF osztálya.

A J24 osztály képviseletében a megnyitón Kakas Máté, osztálytitkár is részt vett. Ez az együttműködés azért is büszkeség számunkra, mert augusztusban Magyarország rendezi Balatonfüreden a J24-es Európa-bajnokságot.

A versenyt Farkas Péter, nemzetközi versenybíró, a J24 Osztályszövetség és a Penge Vitorlásegyesület közreműködésével szervezték, a lebonyolításban pedig motoros kísérők és a parti személyzet 35 fővel vett részt.

 

Igazi, vitorlázáshoz megfelelő, napsütéses, kisebb és nagyobb szeles, majd kicsit esős idő fogadta a csapatokat, akiknek többsége már a nulladik napon megjelent, hogy összhangba kerüljenek a hajóval, finomítsák a csapatdinamikát, és persze hogy megszokják a bohókás füredi széljárást. A 4Ladies Cup három-négy napja – kortól függetlenül – sok női vitorlázó kedvenc versenye a szezonban, barátságos légkörrel, jobbnál jobb csapatokkal, igazi egyéniségekkel, profi vízi és szárazföldi szervezéssel. Ezzel a versenysorozattal egy olyan tettrekész közösség alakult ki, ami valóban irigylésre és követésre méltó. Jó érzés ugyanakkor, hogy mindig vannak újonnan érkezők, akik már a tavaszi edzéseken is részt vesznek, majd csapatokba szerveződve igyekeznek jól megszorongatni a régebbi versenyzőket, időnként nagy meglepetéseket okozva egyes futamokon.

 

2023-ban gyönyörű, új helyszínt vehettek birtokba a szervezők és a versenyzők. A Kékszalag PORT méltó otthona a Magyar Vitorlás Szövetségnek. Hangárja különösen alkalmas volt a pihenésre, esti programokra. Pénteken a megnyitót követően kiváló szélben versenyeztek a hölgyek, egyes futamokon a győzelem reményében különböző taktikai trükköket is bevetve. A parti, rövid pihenőkre visszaérve jól esett a masszázs és a jóga is. A cseréknek helyet adó mólón és a hangárban az élő kivetítő előtt komoly elemzések zajlottak a futamok közben. Este a szervezők és Sipos Vera kvízzel és vetélkedőkkel tették teljessé a napot.

Szombaton a szélcsendben a hangár megtelt élettel, társasozás, nagy beszélgetések, a pénteki nap ledfalra kivetített képeinek és felvételeinek visszanézése, illetve a vízilabda világbajnokság döntőjén való szurkolás töltötte ki az időt. Az elmaradhatatlan jóga és masszázs segített kinyújtóztatni az előző napi futamoktól megfáradt izmokat. Amint a szél élénkülni kezdett, Farkas Péter, főrendező vízre vitte a csapatokat, és indította a további futamokat. Este – a 4Ladies Cup hagyományaihoz híven – társasági esemény várta a versenyzőket a Villa Gyetvai éttermének grillvacsoráján. Ezeket a vacsorákat a vitorlázók már nagyon várták, hiszen különlegesnek számítanak a magyar rendezésű versenyek parti programjai között. Gyönyörű helyszín, finom borok és kiváló ételek várták a hölgyeket, hogy sportruhájukat csinosra váltva igazán jól érezzék magukat.

Vasárnap az eső felszívta a szelet, így a versenyzők továbbra is a hangár vendégszeretetét élvezték. Végül 1 órakor lefújták a versenyt, és eljött a díjkiosztó ideje, melynek eredményét a 4Ladies Cup történetének legtöbb, 24 futama támasztotta alá.

 

Amikor Annamária Sabján megálmodta a 4Ladies Cup-Hungary-t, még tényleg csak álom volt, hogy rangos versennyé növi majd ki magát. Ez mára végre megvalósult, így az idei esemény egyik meghatározó pillanata volt, amikor a Zboray Mercédesz Emlékdíj került átadásra.

Merci, a magyar tengeri túravitorlázás „anyja” imádta a tengert, a szelet és a szabadságot. Egykori balatoni vitorlázóként a rendszerváltást követően kezdte el szervezni a magyarok tengerre való lejutását és az adriai tengeri versenyek szervezését. Épp jövőre lesz 25 éves az első magyar tengeri verseny, a Hovanecz Zoltánnal közösen szervezett „Mira Mare Kupa”, ami belépő volt az akkoriban a magyaroknak újdonságnak számító tengeri túrahajózás, túraversenyzés világába. Ezt követően Merci különböző felállásokban – egészen 2006-os, váratlan haláláig – több hagyományteremtő tengeri versenyt és rendezvényt szervezett, így indítva el sok vitorlázót a tenger felé vezető úton.

Munkáját és társadalmi szerepvállalását kétgyermekes egyedülálló anyaként, a női vitorlázók útját különösen egyengetve, jókedvűen és hatalmas szívvel végezte.

Emléke a vitorlázók szívében, a közös történetekben, az általa társalapított Candor Charter tengeri chartercégben és persze a Balaton és a tenger hullámai között él tovább. Jó szelet, Merci!

A felajánlott díjak Merci fotós barátainak munkái, melyeket – könnyekig hatódva – Fábián Mónika és Mirjam Mink vehettek át.

 

A 4Ladies Cup-Hungary 2023. évi eredményei:

 

  1. helyezett csapat: PENGE LADIES

Kormányos: Sabján Annamária

Leánysága: Gál Gabriella, Róza Pálinkás, Pettenkoffer Viktória, Fekete Blanka, Bagi Eszter

 

  1. helyezett csapat: HOLY SHIP SAILING TEAM

Kormányos: Klie Ágnes

Leánysága: Kiss Mónika, Tuss Réka, Csury Szonja Anna, Váradi-Henger Dóra

 

III. helyezett csapat: VIANOVA SAILING TEAM

Kormányos: Dr. Bögi Katalin

Leánysága: Deák Zsófi, Glaser Zina, Bach Zsófi, Medgyesy Flóra, Medgyesi Imola

 

A 2023-as 4Ladies Cup-Hungary arca idén Sipos Vera színésznő volt.

 

Vera Jordán Tamás és Lukáts Andor osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azóta számos kőszínházi és alternatív színházi produkcióban szerepelt, a Nemzeti Színháztól a Forte Társulaton át a Gólem Színházig, de dolgozott a Bábszínházban mint koreográfus és mint rendező is feltűnt az utóbbi években. 12 éve szabadúszó. A televízióban a Csak színház és más semmi sorozat Esztijeként láthatták, de játszott a Mintaapákban, a Dr. Balatonban és legutóbb A király című sorozatban Jimmy első feleségét alakította. A közelmúltban a TV-filmek közül az Ida regénye, a Cella sorozat szereplője valamint a Blokád c. mozifilmben is láthattuk.

 

Gyerekként nem volt lehetősége rá, felnőttként szippantotta be a vitorlázás, a 2022-es 4LadiesCup élete első vitorlás versenye volt. Azóta amikor csak teheti, aktívan tanulja, élvezi a vitorlás sportot, valamint támogatja, és népszerűsíti a női vitorlázást. Ez olyannyira jól sikerült, hogy Vera a LillyElliott csapatával idén az 55. Kékszalagon bronzérmet nyert.

 

A 4LadiesCup-Hungary főtámogatója 2023-ban a Helly Hansen, a Galco Kötélgyártó Kft., szervezője a Penge Vitorlás Sportegyesület volt.

 

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp