2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Avas kupa

2011. évi december hó 10. napján, szombaton kerül megrendezésre az Avas Kupa Nemzetközi WKF Karate Verseny. Csordás Józsefnek, a BAZ. Megyei Karate Szövetség elhunyt elnökének ötödik éve állít emléket a rendezvénysorozat, a BAZ. Megyei Karate Szövetség és a Justitia Fuji-Yama Sportegyesület szervezésében.

 

A verseny – Miskolc kedvező fekvésének, és karatés társadalomban ismert nevének köszönhetően – egyre nagyobb népszerűségnek örvend nemzetközi viszonylatban is. Az évek óta visszatérő szomszédos szlovák, román és ukrán klubokból érkező versenyzők biztosítják a verseny nemzetközi színvonalát, amit idén tovább színesít örmény, grúz és egyiptomi csapatok jelentkezése.

Természetesen a magyar egyesületek színe java is részt vesz a megmérettetésen, hiszen kitűnő lehetőség tanítványainknak külföldi versenyzőkkel megmérkőzni hazánkban. A versenyen egyéni kata (formagyakorlat) és kumite (küzdelem) versenyszámokban mérhetik össze tudásukat 8 éves kortól felnőttekig, utánpótlás és haladó fokozatú sportolók.

A Zrínyi Ilona Gimnázium (Nagyváthy út) tornacsarnokába kilátogató sportkedvelő vendégeknek jó hangulatú, színvonalas mérkőzésekben lehet részük. A 10.00 órakor kezdődő megnyitót követően délelőtt a kata, délután a kumite versenyszámok adnak izgalmas programot.

A verseny védnöke: Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, a Nemzeti Sportszövetség általános alelnöke.

A verseny meghívott vendégei között találkozhatnak Daragó Lászlónéval, a BAZ. Megyei Testnevelési és Sportintézet igazgatójával; több országos karate szövetségi tisztségviselővel; és Hanshi Julius Thiry-vel az International Hayashi-ha Shito-ryu Karate-do Federation elnökével. A verseny kiemelt vendégei természetesen Csordás József felesége: Andrea, valamint gyermekei: Ádám és Dávid.

A verseny főtámogatója a Borsod Volán Zrt., további támogatóink: Qualitax Tanácsadói Iroda Bt. és Hírös Pogácsasütő Kft.

A szervezők szeretettel várnak minden kedves sportrajongó, harcművészetek iránt érdeklődő vendéget az ingyenesen látogatható versenyen.

A versenyről aktuális információkat és képeket találhatnak a www.karateprogramok.hu oldalon, valamint egyesületünk oldalán: www.justiitase.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Emberölés Füzérkajatán
A rendőrök a fővárosban fogták el azt a férfit, aki Füzérkajatán megölt egy 85 éves nőt. Emberölés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén …