2024. 06. 24. hétfő

Iván
1 EUR 394 HUF
1 GBP 465 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Sport
  • »
  • Aranynapot tartottak a magyarok az úszó eb-n!

Aranynapot tartottak a magyarok az úszó eb-n!

MTI-Összesen kilenc érmet, köztük nem kevesebb, mint négy aranyat gyűjtöttek a magyar úszók a debreceni Európa-bajnokság negyedik versenynapján: nyert Kapás Boglárka 800 m gyorson, Hosszú Katinka 200 m vegyesen, Gyurta Dániel 200 m mellen, Cseh László pedig 200 m pillangón.

A csütörtöki sikernapot teljessé tette, hogy két ezüst és három bronz is gyarapította a hazai medálgyűjteményt: Biczó Bence Cseh mögött ért célba másodikként, s csak egy rivális tudta megelőzni a 4×200 méteres női gyorsváltót is. A dobogó alsó fokára állhatott fel Risztov Éva 800 m gyorson, Verrasztó Evelyn 200 m vegyesen és – ritka módon hármas holtversenyben – Bohus Richárd 50 m háton.

Az „aranyúton” az első lépést Kapás Boglárka, a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok tette meg, aki a délutáni-esti program nyitányaként a nyolcszázas távon igen korai hajrát kezdett, de bírta, s nagyszerű győzelmet aratott 8:26.49 perces idővel. Az úszáshoz sok évi kihagyás után bő két esztendeje visszatért Risztov is beleadott apait-anyait, s ahogy ő fogalmazott: „százévesen” is tudott két másodpercet javítani, a 8:27.87 perc pedig esetében a bronzhoz lett elegendő.

„A verseny előtt gondoltam, odamegyek anyukámhoz, hogy megmondjam neki, Európa-bajnok leszek – nyilatkozta az MTI-nek könnyeivel küszködve Kapás Boglárka. – Valahogy belém nyilallt és tudtam, hogy ma aranyat fogok nyerni. Nem tudom, mi hajtott, sok olyan emberre gondoltam, akit szeretek és akik tudom, hogy szeretnek, s talán ez adott sok erőt. Maradtam a klasszikus taktikánál, hogy 400-ig megyek a mezőnnyel, utána pedig robbantok, és szerencsére sikerült ezt tartani. Az utolsó fordulónál már tudtam, ha belehalok, akkor is megcsinálom.”

„Nagyon boldog vagyok, egyéni csúcsot úsztam így 100 évesen, 2002 óta két másodpercet javultam, ez mindent elárul, Nagyon örülök, ez egy szép visszatérés volt. – mondta Risztov. – Az, hogy dobogóra állhatok, hatalmas dolog, ha ezt bárki utánam csinálja, az előtt megemelem a kalapom.” Az ezüstérmet a francia Coralie Balmy szerezte meg.

Hosszú Katinka a 400 m vegyes után a rövidebbik számban is roppant magabiztosan lett Európa-bajnok. Címvédőhöz méltóan, ellenállhatatlanul hasította a vizet mind a négy úszásnemben, s lett a legjobbként 2:10.84 perccel. Ezúttal elmaradt nagy csatája az általa a 2010-es, margitszigeti Eb döntőjében egyetlen századdal legyőzött Verrasztó Evelynnel, aki a harmadik helyen végzett (2:11.63 p).

„Az a jó, hogy erre nem készültünk és úgy úsztam ilyen időt. Megmondom őszintén, elfáradtam, kiadtam magamból mindent, remélem, sikerül magam összeszedni a váltóra – mondta az MTI-nek Hosszú. – A végére úgy éreztem, hogy nem nagyon haladok, de úgy hallottam, hogy azért elég jól ment a vége is, érzésre más volt, mint kívülről.”  Verrasztó szintén elégedetten nyilatkozott: „A lelkiállapotomhoz képest elég jól ment, egész délután furcsán éreztem magam, tudom, hogy nem vagyok a csúcson. Nem volt annyira erős ez a mezőny Katkán kívül, nagyon szerettem volna érmet nyerni, és ez sikerült. Egy kicsit talán lassan kezdhettem, de azért elég jó lett a vége. Fáradt vagyok, igyekszem a váltóig még pihenni egy kicsit.”

Hasonló könnyedséggel védte meg két évvel ezelőtti budapesti elsőségét 200 m mellen Gyurta Dániel, aki az első százon még együtt „utazott” a többiekkel, a táv második felében azonban már ő diktált, s fölényesen nyert, 2:08.60 perces Európa-bajnoki rekorddal. A másik magyar, Molnár Ákos a nyolcadik lett (2:13.33).

„Meglepődtem, hogy a görög és a német versenyző ennyire jól bírta, hogy ennyire jól versenyeztek – mondta a finálé után az MTI-nek Gyurta. – Nagyon taktikusan osztották be az erejüket és egyértelmű volt, hogy az én fegyveremmel próbáltak legyőzni, szerencsére ez nem sikerült. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyire jó időt sikerült úsznom. Nem szeretek üzengetni az olimpia előtt, igazából a világversenyeken szeretem megmutatni, mit tudok, Londonban szeretném folytatni ezt a javulást, az egyéni legjobbamat az olimpián mindenképpen szeretném megúszni. Arra nagyon jó volt ez az Európa-bajnokság, hogy tudtam gyakorolni a versenyzést, és az ellenfeleket fel tudtam mérni.” A bronzérmet a görög Panagiotisz Szamilidisz szerezte meg. Az eredményhirdetésnél Gyurta Áder János köztársasági elnöktől vehette át az aranyérmet.

A 200 m vegyes debreceni Európa-bajnoka címet egy nappal korábban begyűjtő Cseh László sportágtörténeti győzelmet aratott: azzal, hogy 200 m pillangón nyert – nem mellesleg kiváló, 1:54.95 perces idővel -, pályafutása tizedik Európa-bajnoki aranyérmét szerezte meg, s a hazai örökranglistán megelőzte az annak idején kilencnél „megállt” Egerszegi Krisztinát. A szintén döntős ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence pompás hajrájával a második helyre érkezett be (1:55.85).

„A végére eldobtam a vasmacskát, a karom nagyon elfáradt, és alig vártam már, hogy vége legyen a számnak – mondta a Debrecenben második aranyát megszerző Cseh. – Megpróbáltam a magam iramával törődni, nagyon jól ment az úszás, de ennél még jobb időt szerettem volna úszni.”

A 26 éves Cseh aki az Európa-bajnokságok történetének legeredményesebb magyar úszója lett, ez volt ugyanis a tizedik aranyérme, s ezzel megelőzte az 1996-ban visszavonult, kilencszeres Eb-győztes Egerszegi Krisztinát.
„Abszolút elégedett vagyok, 19 évesen Európa-bajnoki ezüstérmes lettem, nincs mit kifogásolnom – nyilatkozta az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó. – Rosszabb időt úsztam a döntőben, mint az elődöntőben, ezt még ki kell elemeznem; a végén éreztem, hogy kezdek feljönni, talán előbb kellett volna megindítani a hajrát, igazából nem mertem megkockáztatni, de szerintem bírtam volna. Jól esett az úszás, de elfáradtam, kiúsztam magam.”

A nap meglepetésével Bohus Richárd szolgált, aki első éves felnőtt versenyzőként lett bronzérmes 50 m háton úgy, hogy saját debreceni országos csúcsát szállította még lejjebb, 25.36-ról 25.14 másodpercre, míg „ezüstös csattanóval” a női 4×200 méteres gyorsváltó szolgált. Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Mutina Ágnes és Hosszú Katinka parádésan teljesített, és ha nincs az egyéni számok okozta fáradtság, a címvédés is sikerül, így viszont – miután a 200-as gyorstáv világklasszisa, az olasz Federica Pellegrini lehajrázta Hosszút – a kvartettnek be kellett érnie a második hellyel (7:54.70 p).

Bohus még levegő után kapkodva, örömtől ragyogó arccal azt mondta: „Úristen, úristen! Ez nagyon meglepett, még le vagyok sokkolva, hogy egy Európa-bajnokságon bronzérmet szereztem első éves felnőtt versenyzőként. Mondtam az edzőmnek, hogy megpróbálok meglepetést okozni, de hogy ekkorát… Azt gondoltam, hogy lesz holtverseny, de azt nem, hogy én is dobogóra állhatok.”

„Szerintem most én voltam a leggyengébb láncszem. Igyekeztem minél jobban úszni, hogy sikerüljön elérni, amit két éve, de örülök az ezüstéremnek is. Nagyon nagy dolog több éven keresztül egy váltóval az élen lenni” – mondta a 200 m vegyesen korábban bronzérmes Verrasztó. „Mindannyian mindent megtettünk, ebben biztos vagyok, tudtuk, hogy az olaszok negyedik embere nagyon jó, Katkán nagyon nagy teher volt” – nyilatkozta Mutina. A 400 és 200 vegyesen is győztes Hosszú Katinka láthatóan csalódottan beszélt: „Ennyi volt bennem, ennyi volt bennünk. Nagyon nehéz lesz az olimpián döntőbe kerülni, de ha sikerül, az mindenképpen nagyon jó eredmény lenne.”

Az elődöntős programban szerepelt magyarok szintén dicséretesen úsztak: Jakabos Zsuzsanna az ötödik (58.90 mp), a mindössze 15 éves Szilágyi Liliána pedig a nyolcadik időeredménnyel (59.49) jutott be a pénteki döntőbe 100 m pillangón, s ugyancsak nyolcadikként lett a finálé tagja Kozma Dominik 100 m gyorson (49.45). Az elődöntő jelentette ugyanakkor a végállomást az ifjúsági Európa-bajnok, 16 éves Sztankovics Annának 200 m mellen, ahol a 12. helyet szerezte meg összesítésben (2:30.26 p).

Eredmények:

A debreceni úszó Európa-bajnokság negyedik, csütörtöki versenynapjának dobogósai, illetve a magyarok eredményei:

férfiak:
50 m hát, Európa-bajnok:

Jonatan Kopelev (Izrael) 24.73 mp
2. Mirco Di Tora (Olaszország) 24.95
3. BOHUS RICHÁRD, Dorian Gandin (Franciaország) és Guy Barnea (Izrael) 25.14

200 m pillangó, Európa-bajnok:

CSEH LÁSZLÓ 1:54.95 perc
2. BICZÓ BENCE 1:55.85
3. Joannisz Drimonakosz (Görögország) 1:56.48

200 m mell, Európa-bajnok:

GYURTA DÁNIEL 2:08.60 perc
2. Marco Koch (Németország) 2:09.26
3. Panagiotisz Szamilidisz (Görögország) 2:09.72
…8. MOLNÁR ÁKOS 2:13.33

nők:
100 m hát, Európa-bajnok:

Jenny Mensing (Németország) 1:00.08 p
2. Arianna Barbieri (Olaszország) 1:00.54
3. Simona Baumrtova (Csehország) 1:00.57

200 m vegyes, Európa-bajnok:

HOSSZÚ KATINKA 2:10.84 perc
2. Sophie Allen (Nagy-Britannia) 2:11.49
3. VERRASZTÓ EVELYN 2:11.63

800 m gyors, Európa-bajnok:

KAPÁS BOGLÁRKA 8:26.49 perc
2. Coralie Balmy (Franciaország) 8:27.79
3. RISZTOV ÉVA 8:27.87

4×200 m gyors váltó, Európa-bajnok:

Olaszország (Alice Mizzau, Alice Nesti, Diletta Carli, Federica Pellegrini) 7:52.90 p
2. MAGYARORSZÁG (JAKABOS ZSUZSANNA, VERRASZTÓ EVELYN, MUTINA ÁGNES, HOSSZÚ KATINKA) 7:54.70
3. Szlovénia (Sara Isakovic, Anja Klinar, Ursa Bezan, Mojca Sagmeister) 7:59.73

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek