2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Amerikai játékos érkezett a MEAFC-Miskolchoz

Amerikai játékos érkezett a MEAFC-Miskolchoz

Vasárnap érkezett St. Louis-i otthonából Magyarországra, hétfőn este pedig már a Miskolci Egyetem körcsarnokában tréningezett új csapattársaival a MEAFC-Miskolc amerikai légiósa, Prophet Joseph. A 30 esztendős, 195 cm magas, több poszton is bevethető kosárlabdázó – amennyiben addigra minden szükséges papír rendelkezésére áll – szerdán este, hazai környezetben, a listavezető Veszprémiek ellen már be is mutatkozhat új együttesében.

–        Az idei felnőtt keret kialakításakor a frissen kinevezett új vezetőedző, Drahos Gábor az egyesület vezetőségével összhangban elsősorban az előző kiírásban egyetemi bajnokságot nyert csapat tagjaira számított, a velük korábban megkezdett munka folytatása mellett tette le voksát – hangsúlyozta dr. Fazekas Csaba, a MEAFC-Miskolc kosárlabda szakosztályának vezetője. – Hozzájuk érkezett még a szezon előtt néhány fiatal, de ambiciózus játékos, akikre az egyetemi bajnokságban is számítunk, továbbá saját utánpótlásunk legkiemelkedőbb tehetségei is a bő keret részét képezik. Ezen túl Miskolcra tette át székhelyét az a Tóth Viktor is, aki tudásával, játékintelligenciájával, rutinjával, a csapaton belül betöltött szerepvállalásával ennek a fiatal gárdának első perctől számítva kimondottan is a vezéregyénisége és kulcsfigurája lett. Viktor sajnálatos sérülése azonban új helyzetet teremtett a szezon e viszonylag korai szakaszában. Az ő posztját házon belül mennyiségileg és minőségileg is nehéz lett volna úgy megoldani, hogy a fiatal együttesünknek idei évre megálmodott fejlődését tartani lehessen, és a magunk elé kitűzött célokat reálisan teljesíteni tudjuk, figyelembe véve azt is, hogy további sérülések is hosszabb ideje kihatással vannak mindennapjainkra. Nehéz helyzetben voltunk, mert októberben olyan hazai játékost találni, aki Viktort megfelelő módon pótolni tudja, finoman fogalmazva sem egyszerű feladat a mi egyesületünk számára. Prophet Joseph ismeri a magyar viszonyokat, hiszen az elmúlt két szezonban az Óbudai Kaszások csapatában kosárlabdázott, ellenünk is pályára lépett már, így ismertük, ami megkönnyítette a kapcsolatfelvételt. Új játékosunk előzetes információink alapján, több poszton bevethető, jó munkabírású és mentalitású rutinosnak mondható kosaras, aki könnyen illeszkedhet be játékrendszerünkbe. Jelenlétével, a napi edzésmunka során tanúsított hozzáállásával egyaránt elősegítheti fiatal tehetségeink fejlődését, valamint a csapat eredményes szereplését.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp