2024. 10. 12. szombat

Miksa
1 EUR 401 HUF
1 GBP 479 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » A Miskolci Egyetemen járt az Európai Egyetemi Sportszövetség sportigazgatója

A Miskolci Egyetemen járt az Európai Egyetemi Sportszövetség sportigazgatója

Az elmúlt napokban Magyarországon járt Patrik Perosa, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) sportigazgatója, amelynek keretében ellátogatott a 2017-ben Kosárlabda Egyetemi EB-t rendező Miskolci Egyetemre is. A nemzetközi sportvezetőt az intézmény képviseletében dr. Deák Csaba kancellár fogadta.

Patrik Perosa tájékoztatott arról, hogy az EUSA 2017-ben 18 sportágban hirdet Egyetemi EB-t, amelyek közül a kosárlabda az egyik legfontosabb rendezvényük. Ebben a sportágban szerveztek először egyetemi EB-t, a résztvevői létszám tekintetében azóta is az egyik legnagyobbnak számít, emiatt az európai egyetemi sportközeg szereplői különös figyelemmel követik nyomon. Mindezek miatt az EUSA mindig nagy gondot fordít a rendező intézmény és ország kiválasztására: a Miskolci Egyetem, Miskolc, magyar egyetemi és kosárlabda szövetségek együttműködésében beadott pályázat pedig meggyőző volt. 16 férfi és 12 női csapat, érkezik majd, amely a versenyzők és a delegáció többi tagjaival együtt (edző, sportvezető, olykor intézményvezető) kb. 450 főt jelent. A rendezvény fontos célja, hogy a Miskolcra látogató fiatal európai értelmiségiek megismerjék a Miskolci Egyetemet és Miskolcot, az intézmény és a város jó hírét terjesszék hazájukban, későbbiekben a barátaikkal, családjukkal minél többször látogassanak vissza. A rendezvény sikerének kulcsa, hogy a házigazda intézmény és a város felismerje, és ki tudja használni a nemzetközi egyetemi sportesemény nyújtotta értékeket és lehetőségeket.

Dr. Deák Csaba megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Miskolci Egyetem lehet a házigazdája a 2017-es Kosárlabda Egyetemi EB-nek. Kiemelte, hogy az intézmény sportéletét az egyik legfontosabb hallgatói szolgáltatásnak tekintik, hiszen a jövő döntéshozóit, véleményformálóit képezik, cselekedeteikkel a későbbiekben hatással lesznek a társadalomra, ezért esetükben különösen fontos a sportos életmód, az egészségtudatos szemlélet kialakítása. Az intézmény kancellárja elmondta, hogy a testnevelés órák és szabadidős sportesemények mellett 10 sportágban biztosítanak rendszeres sportolási és versenyzési lehetőséget hallgatóiknak. Hagyományai és eredményei alapján a kosárlabdázást övezi a legnagyobb figyelem: a Miskolci Egyetem – a férfi és női egyetemi ligában történő szereplés mellett – a teljes miskolci férfi kosárlabdázást koordinálja, összesen 14 csapatot versenyeztet.

A rövid egyeztetést követően a nemzetközi sportvezető Rakaczki Zoltánnal, a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club ügyvezető elnökével közösen megtekintette az egyetemi campust, az egyetemi és városi sportcsarnokot, a tervezett szállás és étkezés helyszíneit, valamint Miskolc számos nevezetessége közül a Diósgyőri várat, a Barlangfürdőt és a Palotaszállót a lillafüredi függőkerttel – amelyek résztvevőkkel történő megismertetése is fontos célja a 2017-es sporteseménynek.  

A nemzetközi sportvezetőt, az Európai Egyetemi Sportszövetség vezetőinek küldött jelentése szerint, a miskolci látogatása során tapasztaltak megerősítették abban, hogy a 2017-es Kosárlabda Egyetemi EB várhatóan az európai egyetemi sportmozgalom számára nagy sikerrel kerül majd megrendezésre, külön kiemelve azt a pozitívumot, hogy a Miskolci Egyetem vezetői szinten áll a rendezvény mögött.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

Kemény Lili a 10. Margó-díjas
Nem című regényével Kemény Lili nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál megnyitóján a…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp