2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » A magyar labdarúgás aranykorának emléket állító kiállítás nyílt Barcelonában

A magyar labdarúgás aranykorának emléket állító kiállítás nyílt Barcelonában

A magyar labdarúgás aranykorának, az Aranycsapatnak, valamint Puskás Ferenc, Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán spanyolországi sportsikereinek emléket állító nagyszabású kiállítást nyitottak meg ünnepélyesen a Katalán Testnevelési Egyetemen (INEFC) hétfő este Barcelonában.
„Megtiszteltetés az INEFC és a katalán kormány számára, hogy ebben az intézményben adhat otthont a kiállításnak” – mondta köszöntőjében Gerard Figueras, a katalán autonóm kormány sportért felelős főtitkára. Hangsúlyozta: a FC Barcelonának és a katalán sportnak „abban a szerencsében volt része”, hogy a legendás Aranycsapat tagjai közül hármat – Kubalát, Kocsist és Czibort – is soraiban tudhatott, akik a futballtörténet korszakalkotói voltak és kulcsszerepet játszottak a Barca szurkolótáborának növelésében is. A mintegy 200 meghívott jelenlétében megtartott ünnepségen a beszédek között filmfelvételek idézték meg a négy játékos és az Aranycsapat nagy pillanatait. Részleteket vetítettek az évszázad mérkőzésének nevezett, éppen 65 évvel ezelőtti rangadóból, amelyen a magyar válogatott 6:3-ra legyőzte a hazai pályán kilencven éve veretlen angol válogatottat a londoni Wembley Stadionban. „Meggyőződésem, hogy a magyar embereknek a vérükben, a génjeikben van a futball szeretete, és ez a rajongás jelentős mértékben köszönhető Puskás Ferencnek, Kubala Lászlónak, Kocsis Sándornak és Czibor Zoltánnak” – mondta Menczer Tamás, tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár az MTI-nek telefonon az ünnepség előtt. Az eseményen Magyarországot képviselő politikus szerint, amikor ők négyen még a pályán voltak „mi tanítottuk a világot futballozni”, mára a helyzet megváltozott, de „várjuk azt, hogy mikor lesz legközelebb egy Kubalánk, egy Cziborunk, egy Kocsisunk, vagy egy Puskásunk”. Felidézte, hogy hárman közülük az FC Barcelona „zsenijei” voltak, míg Puskás a Real Madridé, aki a két spanyol csapat örökös rivalizálása ellenére Kubala búcsúmeccsén gránátvörös-kék Barca-mezben lépett pályára. „Ez egy olyan nagyszerű pillanat, amilyenre csak a sport képes, mert ezek az emberek ugyan versenyeztek egymással, de barátok is voltak, szerették egymást” – hangsúlyozta. Menczer Tamás kiemelte: egy nemzet akkor lehet erős és sikeres, ha méltóképpen emlékezik a hőseire, ők négyen pedig hősök voltak a futballpályán. „Örülök, hogy emléküket együtt ápolhatjuk barcelonai barátainkkal” – fűzte hozzá. „Puskásnak ma már szobra áll Madridban, Kubalának pedig Barcelonában. A két pesti kölyökből a világ talán két legnagyobb hatású és legnépszerűbb futballklubjának korszakos hőse lett” – mondta Szöllősi György, a magyar futballhagyományok nagykövete, aki beszédében szólt arról is, hogy a két legendás játékost közismert segítőkészsége, nagyszívűsége miatt is rajongás és tisztelet övezte. „Nekünk, késői utódaiknak, kötelességünk követni az általuk mutatott nagyszerű példát, a világban élő magyarok közötti szolidaritás erősítésében és a futball minden társadalmi, politikai határon átívelő, pozitív üzenetének az erősítésében is” – hangsúlyozta, hozzátéve: eltökélt szándékuk a jövőben Czibor Zoltánnak és Kocsis Sándornak is emléket állítani Barcelonában. A magyar labdarúgás aranykorát bemutató tárlat anyagát a Puskás Intézet állította össze, a több száz darabból álló gyűjtemény összesen húsz vitrint tölt meg a barcelonai kiállítótérben. Az érmek, kupák, trófeák, korabeli újságcikkek, fényképek, relikviák között különlegességnek számít például Kubala László menekült útlevele, Puskás Ferenc futballcipője, amelyet az 1952-es olimpiai döntőben viselt, és az itt megnyert aranyérem Kocsis Sándortól. A december 15-ig látható kiállítás a Puskás Intézet, az FC Barcelona, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a barcelonai magyar főkonzulátus, valamint Magyar Sportújságírók Szövetségének Nagy Béla-programja támogatásával jött létre. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Irány a VB!
Beszélgetés Juráncsik Balázs Gokartversenyzővel, a 2024-s versenyei után és a RMCGF előtt.   Idén már a DD2-es kategóriában láthattunk. Ez …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp