2024. 06. 18. kedd

Arnold, Levente
1 EUR 395 HUF
1 GBP 467 HUF

Silány portéka

Többezer hamis árutól roskadozott az a kamion, amit Gyulánál állítottak meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei.

Görögországból tartott Németország felé az a bolgár teherautó, amit a pénzügyőrök rutinellenőrzés miatt állítottak félre Békés vármegyében. A raktér átvizsgálásakor több árunál akadtak problémák. Az ömlesztve szállított, Nike feliratú cipők, sportmezek, IPhone adatkábelek és Samsung fülhallgatók silány minősége és csomagolása keltette fel leginkább a pénzügyőrök figyelmét. A termékeket a jogtulajdonosok képviselői is szemügyre vették, és megerősítették, hogy mindegyik hamisítvány, azokat a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hozták forgalomba.

A sofőr azt mondta, hogy a jogsértő árukról nem tudott, a kamiont lezárt raktérrel vette át.

 

A járőrök több mint ötezer árucikket foglaltak le, melyek mintegy százmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak. Iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indítottak eljárást.

A NAV kiemelt feladata, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek. A hamis ruházati termékek vagy lábbelik esetében előfordul, hogy olyan vegyi anyagok kerülnek az emberi szervezettel kapcsolatba, amelyek akár az egészségre is ártalmasak lehetnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Emberölés Füzérkajatán
A rendőrök a fővárosban fogták el azt a férfit, aki Füzérkajatán megölt egy 85 éves nőt. Emberölés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén …
Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…

További cikkek