2026. 10. 15. csütörtök

Teréz

1 EUR 363 HUF
1 GBP 431 HUF

Hírek

„Közlekedésbiztonsági nap” Mezőkövesden
Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a város gyermekei részére július végén rendezte meg a már hagyományos közlekedésbiztonsági napot. Mezőkövesd kerékpáros közlekedés szempo…
KÖZLEMÉNY
A Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság vezetése – korábbi bejelentésének megfelelően – végrehajtotta a rendőri szervek tevékenységének szakmai és hatékonysági adatokon alapuló értéke…
KÖZLEMÉNY
A Belügyminisztérium az augusztus 13-án, hétfőn, Tarnabod településen történt demonstrációval kapcsolatban az alábbiakat közli:Tarnabod község önkormányzata évek óta részesül hivatala működtetéséhez r…
Nyári kaland elzárással
Két fiatalember a hosszúra nyúlt kocsmatúra után az összegyűjtött poharaikat egy nagyáruház bevásárló kocsijában akarta hazatolni. Egy miskolci és egy harsányi 19 éves fiatalember az átmulatott éjs…
Barátnőjét futtatta a miskolci férfi
Egy miskolci férfi azért futtatta élettársát, hogy ő munka nélkül is megéljen, ezzel azonban elkövette a kitartottság bűntettét. A Miskolci Rendőrkapitányság kitartottság bűntettének megalapozott g…
Családi jegy akció a hosszú hétvégére
Kirándulást tervez a családjával? Ne vesződjön a parkolással!  Utazzon Ön és családja akciósan az MVK-val! A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. az augusztus 18-20. közötti háromnapos hosszú hétvégér…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés