2026. 10. 13. kedd

Kálmán, Ede

1 EUR 365 HUF
1 GBP 431 HUF

Hírek

Követendő kesznyéteni példa
Dr. Mengyi Roland és Kecsõ Imre kiemelte az értékteremtõ munka fontosságátA Belügyminisztériumtól kapott felzárkóztatási  támogatást felhasználva, döntően közfoglalkoztatás keretében, egy régi is…
Fegyvert rántott a pirosnál
Egy garázda sofőr fegyvert fogott egy másik autósra, és többek között gépjármű feltörő tolvajokkal szemben is eljártak a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2013. június 27-én. A Miskolci Rendőrka…
Áder János Gömörszőlősön
Áder János köztársasági elnök (k) helyiekkel beszélget Gömörszőlősön, a falumúzeum kertjében 2013. június 27-én. Mellette balra É. Kovács Judit, a település polgármestere (b3). Az államfő azért látoga…
„Elkaplak és lerendezem a családodat is!”
Vádemelési javaslat a sárospataki garázda ügyében. Sárospatak belvárosában 2013. március 5-én délután egy férfi rátámadt egy testvérpárra és a nála lévő késsel megfenyegette egyiküket. A bántalmazó a…
Lakatlan házakat pakoltak ki
Vádemelési javaslat a fiatalkorú lakásbetörővel szemben. A Miskolci Rendőrkapitányságra 2012. novemberében érkezett bejelentés, miszerint Szirmabesenyőn egy lakatlan, felújítás alatt lévő családi ház…
Lezárt utak
Megáradt folyamok és vízátfolyás nehezíti a közlekedést Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyes részein. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatja a lakosságot, hogy áradás és vízátfol…
Vádemelés a pince-tolvajokkal szemben
A rendőröktől tudta meg a hétvégi ház tulajdonosa, hogy betörtek hozzá. Mezőkövesd külterületén 2013. február 13-án a rendőrjárőrök igazoltattak három személyt, akik egy kerékpáron szőlőkarókat, kert…
Pénztárcát „vett” a boltban
A megalapozott gyanú szerint egy férfi vásárlás közben elemelte egy másik vevő pulton hagyott pénztárcáját. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság az ügyet lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megkü…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés