2024. 03. 4. hétfő

Kázmér
1 EUR 393 HUF
1 GBP 459 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • Menczer Tamás: december 15-én adják át az M1-es autópálya pátyi lehajtóját

Menczer Tamás: december 15-én adják át az M1-es autópálya pátyi lehajtóját

A kormány ígéretének megfelelően december 15-én délben adják át az M1-es autópálya pátyi lehajtóját – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a közösségi oldalán megosztott videóban.

Menczer Tamás azt mondta: ez egy régen várt fejlesztés a régióban, és a beruházásnak rendkívüli jelentősége van, hiszen nagyban megkönnyíti a Pátyon, Biatorbágyon, Budajenőn, Telkiben és Budakeszin élők mindennapjait. Hozzátette, hogy már készül a pátyi elkerülő szakasz is, amelyet tavasszal adnak át. Az államtitkár jelezte, hogy a teljes beruházás 5,8 milliárd forintos kormányzati finanszírozással valósul meg. „Emlékszem, jól és pontosan emlékszem, hogy az egész még a Covid alatt kezdődött, akkor Szijjártó miniszter úr vezette a Gazdaság Újraindításáért Felelős Operatív Törzset és én ekkor tudtam ezt a fejlesztést az asztalra tenni. Majd Szijjártó miniszter úr támogatásával tudtam áttolni az Operatív Törzsön, ezt követően pedig áttolni a kormányon” – fogalmazott Menczer Tamás. Az államtitkár egy nagy közös sikernek nevezte, hogy ezek a fejlesztések a háború és a szankciók ellenére folytatódtak és befejeződnek. Menczer Tamás a videó végén megköszönte a budakörnyéki emberek türelmét és bizalmát. (MTI)

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Szombat hajnalban kigyulladt egy százhúsz négyzetméteres családi ház egyik szobája, valamint a tetőszerkezete Halmajon, a Széchenyi úton. Az encsi …

További cikkek

Hadüzenet összefogással
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023 nyarán alakított munkacsoportot az illegális dohánykereskedelemmel szemben. A legújabb intézkedés részeként a …