2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Vízparti razzia: összehangolt ellenőrzések az orvhalászat megelőzésére

Vízparti razzia: összehangolt ellenőrzések az orvhalászat megelőzésére

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság irányításával az elmúlt pénteken fokozott ellenőrzést tartottak a megye kiemelten veszélyeztetett vízterületein, illetve azok közvetlen környezetében a horgászati, halászati szabályok érvényesítése érdekében.

Az akcióban résztvevők négy csoportja különböző helyeken jelent meg és „csapott le” egyidőben. A rendőrökből, a kormányhivatal munkatársiból, halőrökből, természetvédelmi őrökből álló „team”-ok tagjai tájegységenként eltérően a Bodrog folyó, a Bodrog-zug, továbbá a Rakacai tó, Bódva folyó, a Jósfa patak, valamint a Sajó folyó, a Nyékládházi-, az Emődi tavak, és a Körömi tó ellenőrzését hajtották végre.

Az akcióban részt vettek:

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztálya,
a Tiszaújvárosi-, a Sárospataki-, valamint az Edelényi Rendőrkapitányság,

a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóság Vadászati és Halászati Osztálya,
az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság Őrszolgálati Osztálya, továbbá
az adott területen érintett horgász és halász egyesületek képviselői.

Vízi rendészeti mérleg:

A négy csoport tagjai összesen mintegy 70 főt vontak ellenőrzés alá a vízpartokon, melynek eredményeként

3 főnek tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési őrizetbe vételét kezdeményezték;

12 fővel szemben jogosulatlan horgászati tevékenység elkövetése miatt feljelentéssel éltek,

1 fővel szemben közlekedési szabálysértés elkövetése miatt eljárást kezdeményeztek.

A Rendőrség az elkövetkezendő időszakban is, fokozott figyelmet fordít az illegális horgászat és halászat és az ezzel összefüggő tulajdon elleni jogsértések visszaszorítására, így a vízparton tartózkodók visszatérő ellenőrzésekre számíthatnak.

Információs háttér:

Borsod-Abaúj-Zemplén Megye területén közel 7000 hektár vízfelszín található. A vízfelületek összetétele igen változatos, kisebb nagyobb patakok, folyók, valamint állóvizek adják a sokszínűséget. A vizeken 229 halászatra jogosultat tart nyílván a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának halászati hatósága. A jogosultakkal együttműködve a területileg illetékes kapitányságok folyamatosan hajtanak végre ellenőrzéseket, az illegális horgászat és halászat visszaszorítása érdekében.

Ezen a területen a legtöbb gondot az orvhorgászat, orvhalászat jelenti, ahol az elkövetők a hatóságokat kijátszva próbálnak meg nagymennyiségű halat eltulajdonítani. A megelőző és felderítő munka eredményeként a halászati hatóság által kiszabott halvédelmi bírság – az előző év hasonló időszakához képest – egyharmadával csökkent.

Az orvhorgászat, orvhalászat elleni fellépés mellett fontos megemlíteni a természeti kincseink védelmének fontosságát, az ezzel kapcsolatos jogsértések megelőzését, illetve megakadályozását, melyek egyik fő eszköze a helyi rendőri szervek együttműködése a civil szervezetekkel. A rendőri szervek ennek érdekében együttműködnek a vízügyi hatóságokkal, továbbá a Nemzeti Parkok Igazgatóságokkal a vízparti árterületi falopások, és illegális szemétlerakók létesítésének, megakadályozása és felszámolása céljából.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp