A hármas tragédiát követelő nemesbikki közlekedési baleset folyományaként egy sajószögedi fiatalembert hallgatott ki a rendőrség, kábítószer terjesztés gyanújával. Mint ismeretes november 07-én kora délután Nemesbikk belterületén egy személygépjármű elsodort három, az útpadkán haladó személyt. A balesetben a kerékpárt, illetve kerekesszéket toló 63 éves nagymama és 35 éves lánya életét vesztette, míg a tolókocsiban tartózkodó 13 éves kislány-unokát a mentőhelikopter életveszélyes sérülésekkel szállította kórházba, aki később szintén életét vesztette.
A három ember halálához vezető közlekedési baleset körülményeinek vizsgálata során a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya őrizetbe vette a jármű 41 éves vezetőjét és annak 23 éves utasát is, aki a baleset után közvetlenül még azt nyilatkozta, hogy ő vezette a járművet. A gyanú szerint a fiatalabb elkövető kábítószert fogyasztott, amelyet elismert, és megnevezte a tiltott anyag forrását is.
Vallomása alapján a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói november 10-én kihallgattak egy sajószögedi fiatalembert, aki a kábítószer fogyasztását elismerte, de annak terjesztését nem. A rendőrség kábítószerrel visszaélés vétsége miatt indított nyomozást az ügyben. A sajószögedi fiatalembernél talált kábítószer fajtáját és hatóanyag tartalmát szakértő állapítja majd meg. Az ügyben további nyomozási cselekmények várhatóak.
B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda.