2024. 04. 23. kedd

Béla
1 EUR 394 HUF
1 GBP 456 HUF

Több száz embert csaptak be


Nyolc csaló, 326 megtévesztett ügyfél, tetemes kár – az ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, és más bűncselekmények miatt emelt vádat. A tettesek egy pénzügyi szolgáltatást nyújtó cég kecskeméti és miskolci irodájának alkalmazottaiként verték át áldozataikat, 50 és 450 ezer forint közötti összegeket csaltak ki tőlük.

A pénzügyi szolgáltatást nyújtó gazdasági társaság fogyasztói csoportok szervezésére jött létre. Az egyik vádlott két vidéki iroda területi vezetőjeként, míg a többiek irodavezetőként, illetve üzletkötőként dolgoztak a kecskeméti és a miskolci irodában.

A gazdasági társaság helyi újságokban hirdette magát, pénzügyi gondok megoldását kínálta. A hirdetésben szerepelt az is, hogy BAR-listások és nyugdíjasok előtt is nyitva áll a lehetőség. Csak a hirdetés legalján tüntették fel, hogy fogyasztói csoportról van szó, amely ugyebár ideiglenes vásárlási társulási forma és közös érdekeltségű személyek egyesülésén alapul. Nem minősül pénzügyi intézménynek, így ezeket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hatáskör hiányában nem felügyeli, illetve az engedélye sem szükséges ezen cégek alapításához és működéséhez.

A hirdetésekben nem volt utalás a fogyasztói csoport jellemzőire, a hirdetés megtévesztő szövege azt sugallta az ügyfeleknek, hogy a kft. azonnal készpénzt folyósít a nehéz anyagi helyzetben lévők számára is.

A vidéki irodákat vezető férfi azt az utasítást adta az üzletkötőknek, hogy ne adjanak megfelelő tájékoztatást ügyfeleiknek a fogyasztói csoport lényegéről, annak működéséről, az ügyfeleket abban a hiszemben hagyták, hogy általuk pénzhez juthatnak. A csoport tagdíjat szedett, és azt kommunikálta az érintetteknek, hogy a szerződéskötés után, 30 napon belül, de legkésőbb 2-3 hónapon belül biztosan meg fogják kapni az igényelt összeget.

Az üzletkötők jutalékos rendszerben dolgoztak, vagyis érdekükben állt az, hogy mindent pontosan úgy csináljanak, ahogy azt főnökük is kérte tőlük. Az igényelt pénz végül egyik ügyfelükhöz sem érkezett meg.

Forrás: MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek

A lakás beltéri világítása
A lakás világítótesteinek kiválasztásakor számtalan különféle szempontot kell figyelembe venni, éppen ezért a beltéri lámpák választéka is igen széles…