2024. 06. 12. szerda

Villő
1 EUR 395 HUF
1 GBP 469 HUF

Te is legyél rendőr! – Toborzó, nyílt nap

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

A Magyar Rendőrség számára is fontos az utánpótlás megtalálása és felkutatása. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság toborzási programsorozatát 2015. november 12-én indította el a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában megtartott, toborzással egybekötött nyíltnapján. A toborzót dr. Mecser Tamás r. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese nyitotta meg, míg a vendégeket házigazdaként Bagi István r. ezredes a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola igazgatója köszöntötte.

A szervezők minden olyan érettségi előtt álló diákot vártak, akiknek pályaorientációjukban a rendőri hivatás, mint életpályamodell szerepet kaphat. A bemutatókkal egybekötött toborzón az érdeklődő tanulók betekinthettek a rendőri hivatás sokszínűségébe és választ kaphattak arra kérdésre is, hogy miért jó rendőrnek lenni. A programon bemutatkozott többek között a főkapitányság Bűnmegelőzési-, Közlekedésrendészeti-, Humánigazgatási- és Technikai Osztálya is. A rendészeti szakközépiskolába ellátogatott csaknem ezer fő láthatott önvédelmi bemutatót, de a diákok megismerhették az úgynevezett szituációs kabinetet is.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság toborzótisztjei a közeljövőben felkeresik a megyei középiskolákat, hogy az érdeklődést mutató diákok választ kaphassanak további kérdéseikre is a rendőri hivatással kapcsolatban.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Lemaradt a felszállásról
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei. …
„Százmilliós étkészlet”
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei hatvanezer doboz csempészcigaretta útjának szabtak gátat Fejér vármegyében.  Az…

További cikkek

Lemaradt a felszállásról
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei. …