2024. 06. 15. szombat

Jolán, Vid
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Szomszédjai autóin vett elégtételt

A nyomok egészen a tettes bejárati ajtajáig vezették a rendőröket.
Összesen 22 parkoló autót öntött le festékkel 2013. augusztus 20-án hajnalban egy sajószentpéteri asszony, aki a bejelentéstől számított öt órán belül már a kihallgató szobában volt.

A rendőrségre érkezett telefonhívást követően a Sajószentpéteri Rendőrőrs munkatársai pár óra leforgása alatt azonosították, majd a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A rendőrök a lépcsőház kapujánál a megrongált gépkocsikon lévő festékhez hasonló színű maradványokat találtak és a lépcsőházat végigjárva el is jutottak a későbbi tettes szintén festéknyomokkal szennyezett ajtajához.

A kihallgatásán beismerő vallomást tevő asszony a nyomozóknak elmondta: az autókat bosszúból fröcskölte le festékkel. Mint közölte, a festék tulajdonképpen egy kotyvalék volt, amit otthon csinált azokból a dolgokból, amit talált: maradék zománcfesték, diszperzit, valamint tojás, hogy ragadjon is az öntet. Végül az így elkészített piros és okkersárga színű anyaggal kente össze vélt, vagy valós haragosai utcán parkoló járműveit.

A társasházuk előtti közterületen csaknem két tucat autót megrongáló 54 éves sajószentpéteri H. Istvánnéval szemben a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kisebb kárt okozó rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Lemaradt a felszállásról
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei. …

További cikkek