2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Szalámi rudakkal hatolt be az iskolába

Egy tetten ért bolti tolvaj az Alma mater falai között keresett volna menedéket. A tanórára hívatlanul benyitó szarkát azonban a rendőrök őrizetbe vették. Miskolc belvárosából az egyik nagyáruház biztonsági őre jelentette a rendőrségre, hogy egy férfit ért tetten, aki három rúd szalámit
tulajdonított el. A tolvajt azonban nem sikerült visszatartani, elmenekült a helyszínről. A biztonsági őr az elkövető után futott és
folyamatosan tájékoztatta rendőrséget, hogy éppen merre tartanak, illetve személyleírást adott. A Miskolci rendőrkapitányság közelben lévő egyik járőre azonnal a helyszínre ment, ahol az utcai járókelők is segítve munkáját folyamatosan mondták a személy menekülési útvonalát.
A járőr közben erősítést kért.

A szalámi tolvaj többszöri rendőri felszólítás ellenére sem volt hajlandó megállni és az egyik közeli középiskola épületébe menekült. A
tanintézményben tanuló diákok is a rendőr járőr segítségére siettek a keresett férfi felkutatásában, illetve az áruház biztonsági őre is
odaért ekkorra. Ezt követően az alagsor átnézése során kinyílt az egyik terem ajtaja, ahonnan egy rémült diák a tanterembe mutatott
miközben többen is kiléptek a teremből. Az osztályteremből kilépő tanárnő mutatta meg, hogy hol bújt meg az elkövető.
Az osztályterem végében sikerült elfogni a szalámi tolvajt, aki a húsárut eldobálta, illetve még ekkor is ellenszegült, ezért a járőrök testi kényszert és bilincset alkalmaztak vele szemben. A 34 éves férfi előállítása során sem volt együttműködő, a rendőröket is folyamatosan szidalmazta.

A szalámi tolvajt a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették és vele szemben gyorsított szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…
„Családi üzelmek”
Még az is lehet, hogy a népszerű amerikai vígjátékot utánozták annak a magyar történetnek a főhősei, akiknek lakóautójában több mint 60 kilogramm mari…

További cikkek