2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Prevenció és verseny Hejőkeresztúron

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség munkatársai tartottak nyílt napot a helyi általános iskola diákjainak, ahol az ügyességi és elméleti feladatokon túl a bűnmegelőzésé volt a főszerep.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság és a roma kisebbségi önkormányzatok közötti együttműködés keretében tartottak rendőrségi nyílt napot a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában 2017. szeptember 22-én. A rendezvényen több mint 70 fő volt jelen, akik egyénileg és csapatban vettek részt KRESZ-, valamint kerékpáros ügyességi versenyeken. A rendőrség munkatársai bemutatták a gyerekeknek technikai eszközeiket és a rendszeresített felszerelésüket is.

A diákoknak Dr. Kalapos István r. ezredes, a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője tartott prevenciós előadást, melynek témája a helyes közlekedés, a különböző tiltott szerek, valamint az alkohol és dohánytermékek negatív hatásai voltak. Szó esett továbbá a fiatalok által elkövetett bűncselekmények formáiról és megelőzéséről is, melyet a jelenlévők interaktív formában vitattak meg.

A rendezvényen a sport sem maradhatott el, hiszen a rendőrkapitányság és a roma kisebbségi önkormányzat csapatai mérték össze tudásukat a futballpályán.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek