2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Őrizetben a tiszatarjáni rablók

Őrizetben a tiszatarjáni rablók

Mintegy fél nappal később jelentették a rendőrségen, hogy kiraboltak egy idős nőt Tiszatarjánban, ennek ellenére a nyomozók közel három alatt elfogták a tetteseket. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság ügyeletére július 2-án a déli órákban érkezett a bejelentés, hogy Tiszatarjánban kiraboltak egy idős nőt. A 87 éves sértett az őt ért támadásról mindössze annyit tudott elmondani, hogy elsején az éjszakai órákban hárman betörtek hozzá, majd egyikük bántalmazta. Mint utóbb kiderült a tettesek ezt követően megtakarított készpénzével és irataival együtt elmenekültek. A támadás következtében a néni nyolc napon belül gyógyuló
sérüléseket szenvedett.

Az aprólékos és módszeres nyomrögzítésnek, illetve információgyűjtésnek hamar meg lett az eredménye. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vezetőjének irányításával a nyomozóknak hamar látókörébe került három helybéli fiatalember. Egyikük cipőnyomát például a helyszínen sikerült rögzíteni, így az eléje tárt bizonyítékok súlya alatt elismerte a bűncselekmény elkövetését. A házkutatások során előkerült a zsákmányolt pénz egy része is. Ezt követően az egyik rablót egy helyi italboltból, míg harmadik, éppen horgászó társukat a település közelében lévő tópartról állították elő a rendőrök a kapitányságra.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás miatt indított eljárást két 18 éves és egy 16 éves fiatalkorú elkövetővel
szemben. A bűnügyi őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben a hatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatásuk bírósági elrendelésére.

Információs háttér:
Büntető törvénykönyv – Rablás: „Aki idegen dolgot jogtalan
eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki
ellen erőszakot, avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen
fenyegetést alkalmaz, illetőleg valakit öntudatlan vagy védekezésre
képtelen állapotba helyez, bűntettet követ el, és két évtől nyolc
évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Amennyiben a rablást csoportosan követik el a büntetőtörvénykönyv az
elkövetőket öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli
büntetni! A csoportos elkövetés a rablásnál is súlyosbító körülmény
és nem szükségszerű, hogy a rablásban résztvevők mindegyike
bántalmazza, vagy fenyegesse a sértettet. Elegendő, ha az egyik
elkövető fenyegető magatartásával biztosítja, hogy társa vagy társai
a sértett értékeit elvegye.
A passzív jelenlévő is részt vesz a rablásban, ha társaival akár
hallgatólagosan is megegyezett abban, hogy segítséget nyújt a
bűncselekmény elkövetéséhez. A társaival szemlátomást egyetértő
pszichikai bűnsegéd jelenlétével a sértettre bénító, a tettesre bátorító
hatást gyakorol.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp