2024. 06. 21. péntek

Alajos, Leila
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Őrizetben a szerb sofőr

Bűnügyi őrizetbe vette a rendőrség annak a kamionnak a vezetőjét, aki Hejőkürtnél az M3-as autópályán az elmúlt szombat hajnalban tragikus kimenetelű balesetet okozott. Mint ismeretes 2013. július 6-án hajnali öt óra után néhány perccel az M3-as autópálya Hejőkürti szakaszán közlekedési baleset történt. A nyomozás adatai szerint egy szerb felségjelzésű kamion 56 éves sofőrje Nyíregyháza felől Budapest irányába haladva, feltételezhetően vezetés közben elaludt és a pályatesteket elválasztó szalagkorlátokat átszakítva a túloldali árokba hajtott. A balesetben a jármű vezetője mellett 62 éves utasa is megsérült, aki később a kórházi kezelés ellenére életét vesztette.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban a jármű szerb állampolgárságú vezetőjét, az 56 éves K. Milan-t bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatásának bírósági elrendelését.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Nem jött be a váltórelés biznisz
Fiktív számlákkal csökkentette fizetendő adóját egy gazdasági társaság. A számlázási lánc végén elhelyezkedő vállalkozás fiktív váltórelé-beszerzések …
Nemzetközi elfogás
Fegyveresek raboltak ki egy benzinkutat Terebesen, majd az elkövetők szlovák oldalról magyar hon felé tartottak. De ez csak gyakorlat! Az államhatáron…

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…