2024. 10. 21. hétfő

Orsolya
1 EUR 400 HUF
1 GBP 481 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Őrizetben a besurranó tolvaj

Őrizetben a besurranó tolvaj

A rendőrök a helyszín közelében elfogták azt a férfit, aki egy miskolci lakás ablakán bemászva mobiltelefont, készpénzt és cipőt tulajdonított el.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság K. Krisztián 28 éves miskolci lakossal szemben.

A Miskolci Önkormányzati Rendészettől érkezett bejelentés a rendőrségre 2015. június 1-jén 11 óra 45 perckor, mely szerint térfigyelő kamerán keresztül észlelték, hogy a Miskolc, Toronyalja utca egyik lakásának nyitott ablakán egy férfi bemászott.

A járőrök azonnal a helyszínre mentek, majd annak közelében igazoltattak egy férfit, aki bevallotta, hogy ő mászott be a lakásba, ahonnan egy pár cipőt, egy mobiltelefon-készüléket és készpénzt tulajdonított el. További közlése szerint a lakásból távozva meggondolta magát és a cipőt, illetve a telefont a járdára tette, amit a rendőrök a nála lévő készpénzzel együtt lefoglaltak.

Az egyenruhások ezek után a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert, akit bíróság elé állítás céljából őrizetbe vettek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…
Titkos raktár az üzletben
Közel húszezer hamis játék került elő egy budapesti üzlet „titkos” raktárából. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp