2023. 12. 3. vasárnap

Ferenc, Olívia
1 EUR 380 HUF
1 GBP 441 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kék-Hírek
  • »
  • Őrizetbe vették a bodrogközi halálos mérgezés gyanúsítottját

Őrizetbe vették a bodrogközi halálos mérgezés gyanúsítottját

 Őrizetbe vettek a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint mérgező italt értékesített helyi lakosoknak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócon, a mérgezésbe időközben egy másik ember is belehalt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-vel.
Janasóczki Attila elmondta: a bodrogközi településen szombaton egy nő mérgezésben meghalt, előző nap pedig hárman kerültek súlyos, életveszélyes állapotban kórházba, szintén mérgezéses tünetekkel. Egyikük később ugyancsak elhunyt. A szóvivő hozzátette: mindkét esetben felmerült a gyanú, hogy a mérgező folyadékot alkohol helyett fogyasztották az áldozatok és a sértettek.
A rendőrök előállítottak egy helyi férfit – akitől az áldozatok a beszerzett információk szerint a mérgező folyadékot vásárolták – és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették – közölte a szóvivő.

MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

RÁSZOKOTT A LOPÁSRA
Az encsi rendőrök őrizetbe vettek egy tolvajt, aki a gyanúsítotti kihallgatását követően ismételten betört, és egy lopott kerékpárral indult haza. …
Elvileg nullás bevallás
Nullás adattartalommal adta be bevallásait egy Heves vármegyei cég, miközben az Online Számla rendszer adatai alapján százmilliós nagyságrendben bocsá…

További cikkek

Ahol a szívbetegség kezdődik
Szívelégtelenség és szívünk megváltozott energia-anyagcseréje  A szív és érrendszeri betegségek vezető haláloknak számítanak világszerte. 1  Ált…