2024. 06. 12. szerda

Villő
1 EUR 395 HUF
1 GBP 469 HUF
Autókozmetika - Szétkapkodták a versenyautót

Nyomravezető elkövető

Nyomravezető elkövetőTöbbször fordult, útközben meg-megállt a tolvaj, hogy nehéz zsákmányát szekrény mögé rejtse, majd elaludt. A rendőrök felébresztették őt, mivel sáros lábnyomai elárulták hollétét.

A napokban jelezte egy borsodgeszti férfi, hogy családi házából az éj leple alatt elvittek nagyobb mennyiségű fagyasztott húst, illetve 60 liter házi pálinkát. A gazda kára meghaladta a 200 000 forintot.

A Bükkábrányi Rendőrőrs körzeti megbízottai a sértett hívása nyomán legott a helyszínen teremtek. Az adat és információgyűjtésük során olyan lábnyomokra lettek figyelmesek, amelyek a szomszédos település felé vezettek. A kmb-sek elindultak a forró nyomon, és útközben látták, hogy a tolvaj megállhatott útközben és letehette a csomagját. A sáros lábnyomok végül egy sályi házhoz vezettek, ahol mélyen aludtak az otthoniak.

A házkutatás során a rendőrök a hűtőben megtalálták a korábban ellopott fagyasztott húsokat, kolbászokat és egyéb húskészítményeket, illetve a szekrény mögött lévő rejtekhelyen pedig a házi pálinkát. A sértett kára így teljes egészében megtérült.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást a sályi férfival szemben. aki kihallgatása során többek között elmondta, hogy több fordulót tett, mire elhordta zsákmányát, illetve útközben meg-megállt a nehéz pakk miatt.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Lemaradt a felszállásról
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei. …
„Százmilliós étkészlet”
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei hatvanezer doboz csempészcigaretta útjának szabtak gátat Fejér vármegyében.  Az…

További cikkek

Lemaradt a felszállásról
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei. …