2024. 06. 19. szerda

Gyárfás
1 EUR 395 HUF
1 GBP 467 HUF

Növényvédő szereket lopott

A hét első munkanapján a reggeli órákban, munkakezdéskor észlelte egy mezőcsáti társulás munkavezetője, hogy telephelyükre behatoltak és onnan különféle növényvédő szereket tulajdonítottak el.

A bejelentést követően a rendőrök megállapították, hogy az ismeretlen elkövető feltehetően  hamis vagy lopott kulcs használatával juthatott be a tárolóba. A helyszín szemrevételezése során a sértett képviselője azt az információt is az intézkedő rendőrök tudomására hozta, hogy az egyik  traktor indítókulcsa is hiányzik a  megszokott helyéről.

Az elsődleges rendőri intézkedések, illetve az alapos adatgyűjtés során beszerzett információknak köszönhetően, a nyomozóhatóság látókörébe került egy 31 éves helyi lakos, aki a lopással érintett cégnél segédmunkásként állt alkalmazásban.  A nyomozók megállapították azt is, hogy a gyanúba került férfi a cselekmény elkövetését megelőzően kulcsot másoltatott a telephely bejárati ajtajához, valamint a bűncselekmény észlelése napján betegségre hivatkozva nem jelent meg a munkahelyén.

A nyomozás eredményességét, illetve a feltételezett elkövető elszámoltatását nehezítette az a körülmény, hogy a férfi időközben ismeretlen helyre távozott. A felkészült rendőrök azonban a cselekmény észlelésétől számított 24 órán belül a férfit előállították, illetve meghallgatták. A 31 éves férfi először önmagával szemben is ellentmondóan nyilatkozott, majd tényfeltáró beismerő vallomást tett.       

A tolvaj a növényvédő szerek eltulajdonításával több tízezer forintnyi kárt okozott, ugyanis elmondása szerint a szereket a hozzátartozói tulajdonában lévő mezőgazdasági földterületeken már fel is használta.

A traktor indítókulcsát a nyomozás során a férfitől szintén lefoglalták, melynek birtokbavételi körülményei a nyomozás további szakában kerülnek tisztázásra.      

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Emberölés Füzérkajatán
A rendőrök a fővárosban fogták el azt a férfit, aki Füzérkajatán megölt egy 85 éves nőt. Emberölés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén …
Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…
„Családi üzelmek”
Még az is lehet, hogy a népszerű amerikai vígjátékot utánozták annak a magyar történetnek a főhősei, akiknek lakóautójában több mint 60 kilogramm mari…

További cikkek