2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Nem minden kerékpár, aminek két kereke van

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rendőri ellenőrzések során előfordult, hogy a kerékpárnak hitt jármű segédmotor-kerékpár volt. Sok esetben az érintett nem is tudta, hogy pontosan mivel közlekedik…

Vannak olyan kétkerekűek, amelyek felszereltsége már a segédmotor-kerékpárok szintjére emeli az egy nyomtávon haladó járműveket, így a vonatkozó jogszabályok is különbözőek. A rendőri tapasztalatok azt mutatják, hogy az érintettek sokszor nem is tudják, hogy a kerékpárnak árult jármű, már segédmotor-kerékpárnak minősül.

A baleset-megelőzés és a biztonságos közlekedés érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály felhívja a figyelmet, hogy kerékpárként csak olyan kétkerekű jármű használható, amelyet emberi erő hajt és ezt legfeljebb 300 Watt teljesítményű motor segíti. Amennyiben a motor önállóan képes hajtást biztosítani, nem pedig csak segítő funkciót lát el, illetőleg a közlekedési eszközön nincs is pedál, úgy már a KRESZ-nek nem a kerékpárra, hanem a segédmotoros kerékpárra vonatkozó rendelkezéseit kell figyelembe venni a közúti ellenőrzések során.

A segédmotor kerékpár használatához szükséges az érvényes vezetői engedély, motoros bukósisak, illetve figyelembe kell venni az utasszállítási tilalmat is.
Kerékpár

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek