2024. 07. 19. péntek

Emília
1 EUR 390 HUF
1 GBP 463 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kék-Hírek
  • »
  • Munkában a Rendőrség és a Polgárőrség: Három óra elteltével őrizetben a járdánházi maszkos rablók

Munkában a Rendőrség és a Polgárőrség: Három óra elteltével őrizetben a járdánházi maszkos rablók

Egy három főből álló csoport tegnap késő este betört egy 73 éves járdánházi bácsihoz és őt bántalmazva műszaki cikkeket zsákmányolt. A rablók öröme mindenesetre korinak bizonyult, mert néhány óra elteltével a helyi polgárőrség hathatós segítségével az elkövetők valamennyien rendőrkézre kerültek.

Előre kitervelte a súlyos bűncselekmény elkövetését és azt végre is hajtotta az a 3 személy, akit az Ózdi Rendőrkapitányság rendőrei fogtak el 2009. július 10-én, a hajnali órákban Járdánházán. Az 1-1 fő felnőtt-, fiatal- és gyermekkorú személyből álló csoport július 09-én éjszaka elemlámpákkal, sapkákból kivágott maszkokkal és kesztyűkkel indultak – elmondásuk szerint – „bevetésre”.

Egy, Járdánháza község központjától nem messze lévő családi házat választották célpontul, ahol egy 73 éves, idős férfi lakott egyedül. Maszkot húztak a fejükre, majd átmásztak a kerítésen és ketten – az udvaron talált vasat feszítővasként használva – rátörték az ajtót az alvó férfire.

A házból műszaki cikkeket vettek magukhoz, majd távozni akartak, mint akik jól végezték dolgukat, azonban az alvó férfi a zajokra felébredt és az egyik elkövető ruháját elkapta. Társai a kelepcébe szorult rabló segítségére siettek és az ágyban fekvő idős férfi fejét kezdték ököllel ütlegelni, aki ennek hatására elengedte társukat. A hifi toronnyal és egy „walkman-nel” futva menekült a házból a három elkövető, majd a kerítésen átugrálva, zsákmányukkal tovább futottak.

Erre a nagy sietségre lett figyelmes a Járdánházán szolgálatban lévő faluőrség két tagja, akiket észlelve a menekülők a hifi-t az árokba dobva futottak tovább. Egyiküket az éber faluőr azonban felismerte és a gyanús körülményekről értesítette a Rendőrséget is, ahová időközben a bűncselekmény sértettje is telefonos bejelentést tett.

Az ügyben nagy erőkkel indult meg a forrónyomon-üldözés, a helyszíni szemle, az adatgyűjtés és tanúkutatás. A szemfüles faluőröknek és a velük összehangoltan bevezetett gyors rendőri intézkedéseknek köszönhetően hajnali 3 óra előtt már mindhárom elkövető elfogásra és előállításra került. A rajtaütéskor az ózdi zsaruk a maszkokat, az elemlámpákat, a kesztyűket és az elkövetéskor használt ruhákat is megtalálták.

Az elkövetők az Ózdi Rendőrkapitányságon történt kihallgatásuk alkalmával részletes beismerő vallomást tettek. Az ügyben csoportosan elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrkapitányság, a felnőtt- és a fiatalkorú elkövetők őrizetbe vételének egyidejű elrendelése mellett.

Információs háttér:

A polgárőrség Magyarországon 1990-ben kezdte meg működését, ekkor szerveződtek az első polgárőr egyesületek. Az eltelt mintegy húsz év alatt szinte majd minden településre kiterjedően létrejött a társadalmi bűnmegelőzés tömegbázisa. Mint jelen elfogás is tanúsítja mára a polgárőrség rendőrséggel való kapcsolata folyamatosnak és hatékonynak mondható, a polgárőrök tevékenysége pedig társadalmilag elfogadottá és megbecsültté vált.

 

Az Ózdi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Kockázatos kereskedés
Az építőjáték-készletek iránti kereslet miatt jelentős e termékek internetes csatornákon szerveződő kereskedelme is. Fontos, hogy ha valaki nem megunt…

További cikkek

Fejtörő az öt karika jegyében
A korábbi nyári olimpiákhoz hasonlóan idén immár harmadszor invitálja olimpiai játékra a sportkedvelőket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár. A kérdések a p…