2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Lopott csónakon eresztették le a lopott értékeket – videóval

Lopott csónakon eresztették le a lopott értékeket – videóval

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Azonosították a rendőrök azokat a garázsfeltörőket, akik a közelmúltban Tiszaújvárosban több bűncselekményt is elkövettek.

Lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen. A nyomozás adatai szerint 2015. március 4-én Tiszaújvárosban három garázst is feltörtek, ahonnan különböző használati eszközöket, többek között horgászbotokat, kerékpárt, láncfűrészt, bozótvágó kést, illetve pálinkát tulajdonítottak el.

A nyomozás eredményeként a rendőrök rövid idő alatt azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Levente 38 éves tiszapalkonyai lakost. A nyomozók 2015. március 16-án hallgatták ki gyanúsítottként a férfit, aki beismerő vallomást tett. A terhelt többek között elmondta, hogy Tiszaújvárosból egy a folyó partról elkötött csónakkal eresztették le az eltulajdonított értékeket Tiszapalkonyáig, illetve még további két hasonló módon elkövetett betörésről, illetve két kísérletről adott számot.

A rendőrök a gyanúsítottnál tartott házkutatás során megtalálták és lefoglalták a betörésekből származó értékek jelentős részét.

A beszerzett adatok alapján a gyanúsított a bűncselekményeket egy 27 éves cserépfalui társával követte el, aki időközben egy közúti közlekedési balesetben életét vesztette.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp