2024. 08. 20. kedd

István
1 EUR 393 HUF
1 GBP 461 HUF

Lezárt ügyek: Rablógyilkosság Felsőregmecen

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfivel szemben, aki az elmúlt év végén, Felsőregmecen megölt egy idős nőt. Emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást 2013. október 28-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen. A nyomozás adatai szerint egy 68 éves idős nőt felsőregmeci otthonában olyan súlyosan bántalmaztak, hogy az belehalt sérüléseibe. A bevezetett forrónyomos intézkedések eredményeként a rendőrök fél nap alatt azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható felsőregmeci 35 éves K. Róbertet.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a terheltet kihallgatását követően, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban bűnügyi őrizetbe vette. A rendőrség előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra a bíróság 2013. október 31-én elrendelt.

Az ügyben indított nyomozást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. június 19-én befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Autós trafik
Hétvégén sem lehet. Autóból sem. Zárjegy nélkül meg végképp nem. Egy házaspárt értek zugárusításon az érdi piacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) B…
Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők …

További cikkek

Autós trafik
Hétvégén sem lehet. Autóból sem. Zárjegy nélkül meg végképp nem. Egy házaspárt értek zugárusításon az érdi piacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) B…