2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Kútból mentett a rendőr

Kútból mentett a rendőr

Egy Sátán kútba esett férfit mentett ki a helyi körzeti megbízott.

Telefonon kért segítséget a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában 2018. október 19-én 12 óra 20 perc körül egy sátai férfi.

Elmondása szerint a portáján lévő kútba mászott be azért, hogy azt kitisztítsa, de munkálatai közben az ereje elhagyta és már nem tud kijönni.

A bejelentést fogadó ügyeletes azonnal értesítette a településen gyalogos-szolgálatot teljesítő Elek Zoltán r. főtörzszászlós körzeti megbízottat, aki előbb futva, majd  – egy autót megállítva – járművel néhány perc alatt a helyszínre érkezett.

A rendőr egy létrát talált az udvaron és azt akarta leengedni a férfinak, aki ekkor már annyira elgyengült, hogy nem bírta tovább kitámasztani magát a kútgyűrűben, és a jéghideg vízbe zuhant.

Ekkorra már többen is megérkeztek, hogy segítsenek, így Elek Zoltán egy kötelet kötött magára, leereszkedett a vízbe és egy magával vitt másik kötelet a – közben az eszméletét is egy időre elvesztett – férfi derekára kötötte. A segítők kihúzták a bajbajutottat, majd kisegítették a rendőrt is.

Az időközben kiérkező mentőszolgálat munkatársai a kihűlt állapotban lévő férfit kórházba szállították.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp