2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 396 HUF
1 GBP 469 HUF

Közlekedési balesetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Tájékoztató az elmúlt 24 órában történt közúti közlekedési balesetekről.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2017. április 10-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, anyagi kárral járó baleset hat esetben jutott a rendőrség tudomására.

Tiszaújvárosban, a Szederkényi úton 11 óra 10 perc körül egy férfi kerékpározott, amikor a járdáról figyelmetlenül lehajtott az úttestre, ahol elsodorta őt egy személygépkocsi. Az autó vezetője kiszállt a járműből, hogy segítséget nyújtson a biciklisnek, aki akkor úgy nyilatkozott, hogy nem szenvedett sérülést és a kétkerekűben sem lett komolyabb kár. Később azonban a férfihez mégis mentőt kellett hívni, mivel eltört a keze.

Miskolcon, a Bertalan úton éjfél körül egy személygépkocsi vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét, majd egy kanyarban kisodródott és az út menti árokban fának ütközve állt meg. A sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett.

A rendőrkapitányságok vizsgálják a balesetek körülményeit.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a közlekedés résztvevőit, hogy a hasonló balesetek elkerülése érdekében mindenki kellő körültekintéssel vezesse járművét, és a mindenkori útviszonyoknak megfelelően válasszák meg a járművük sebességét.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…
„Családi üzelmek”
Még az is lehet, hogy a népszerű amerikai vígjátékot utánozták annak a magyar történetnek a főhősei, akiknek lakóautójában több mint 60 kilogramm mari…

További cikkek