2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kék-Hírek
  • »
  • Köszönőlevél: „az egyház és a rendőrség is a bűn ellen küzd”

Köszönőlevél: „az egyház és a rendőrség is a bűn ellen küzd”

A járási közbiztonsági egyeztető fórum apropóján fejezte ki köszönetét a szikszói Görögkatolikus Egyházközösség parókusa a rendőrségnek, így az Encsi Rendőrkapitányság munkatársainak egy felderített bűncselekmény kapcsán.
Az Encsi Rendőrkapitányság járási közbiztonsági egyeztető fórumot tartott 2014. június 17-én. A szikszói Görögkatolikus Egyházközösség parókusa a rendezvény kapcsán levélben fejezte ki elismerését az Encsi Rendőrkapitányság vezetőjének. Amikor „betörtek a templomukban a betörök számunkra jelentős kárt okoztak. Lassan már 87 éves templomunk nem tartalmaz olyan értékeket, melynek hasznát vehették volna. Az ott lévő értékek számunkra lelki értelemben felbecsülhetetlenek, ezért sem értettük a rombolást, amit maguk után hagytak a betörők. Ezt az esetet gyorsan és szakszerűen földerítették kollégáid, melyet ez úton szeretnék maga és híveim nevében megköszönni. Az Egyház és a Rendőrség is a bűn ellen küzd, bízom abban, hogy törekvésünk, elszántságunk mindvégig kitart”.

A köszönőlevél háttere a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság által korábban kiadott sajtóközleményből ismerhető meg.

„A rendőrség előterjesztése alapján a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte annak a csoportnak a két tagját, akik elfogásukig csaknem félszáz egyházi épületbe és civil ingatlanba törtek be.

A nyomozás kiinduló adatai szerint a páros és még három társa elfogásukig Miskolcon, Mályiban, Nyékládházán Szikszón főleg egyházi ingatlanokba törtek be, illetve garázsokból, boltokból tulajdonítottak el különféle használati tárgyakat, készpénzt. Az eljárás során beszerzett egyéb nyomozati cselekmények eredményeként bebizonyosodott, hogy a gyanúsítottak a megye és az ország más területén csaknem félszáz hasonló módon végrehajtott bűncselekményt követtek el.

A nyomozás eredményeként a rendőrök azonosították, elfogták, majd a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható szikszói 39 éves R. Sámuelt és a miskolci 53 éves H. Istvánt.

A Miskolci Rendőrkapitányság, mint a bűncselekmények értelmi szerzőit és „irányítóit” R. Sámuelt és H. Istvánt bűnügyi őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatásukra. A bíróság az ügyészség indítványa alapján előzetes letartóztatásba helyezte a két gyanúsítottat”.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…