2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Jó pár kerékpáros baleset az elmúlt hét végén, és számos szabálysértési őrizet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Jó pár kerékpáros baleset az elmúlt hét végén, és számos szabálysértési őrizet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Az elmúlt három napban, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összesen 18 főt
vett szabálysértési őrizetbe a rendőrség, akiknek többek között
falopásért, tiltott kéjelgésért, vagy éppen garázdaságért kell
felelniük. Továbbá a 10 személyi sérüléssel járó közlekedési balesetből
hatban kerékpárosok voltak az érintettek.
Az elmúlt hét végén, augusztus 12-től 14-ig 10 személyi sérüléssel járó
közlekedési baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain. Halálos
kimenetelű szerencsére nem történt, súlyos sérüléssel járó közlekedési
baleset három, míg könnyű, azaz nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel
járó hét történt. Az esetek többségénél a figyelmetlenség játszott
közre, továbbá az adatokból kitűnik, hogy a balesetekben több
kerékpáros is megsérült.
Augusztus 13-án például egy 41 éves miskolci nő Lillafüredről tartott
Miskolcra, kerékpárjával és az elsődleges adatok szerint a nem
megfelelően megválasztott sebesség miatt kerékpárjával felborult, és
könnyű sérüléseket szenvedett. Tiszaújvárosban egy gyalogos nem a
kijelölt gyalogátkelőhelyen ment át az úttesten, aminek következtében
neki ütközött egy kerékpáros, majd neki csapódott a mögötte haladó
biciklis is. A balesetben a gyalogos férfi és az egyik kerékpáros sérült
meg könnyebben.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy különös közlekedési balesetben
folytat eljárást. Az elsődleges adatok szerint augusztus 13-án egy
tehergépkocsi ittas sofőrje Kazincbarcika belterületén lehaladt az
útról, itt fának csapódott, majd a jármű ráborult egy
személygépkocsira. A tehergépkocsi sofőrje könnyű sérüléseket
szenvedett.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a rendőrök négy vezetői engedélyt vettek
el a sofőrök ittasassága miatt. Szabálysértési őrizetbe pedig 18-an
kerültek többek között lopásért, tiltott kéjelgésért vagy éppen
garázdaságért.

A példának okáért egy 59 éves mályi férfi augusztus 12-én Kistokaj
külterületén a vasúti sínek melletti fasorban fát lopott. A
rendőrjárőrök azonban tetten érték és szabálysértési eljárást
kezdeményeztek vele szemben.

Az elmúlt három nap (augusztus 12-től – 14-ig) elrendelt
szabálysértési őrizetekkel kapcsolatos statisztikai adatok:

Augusztus 12-én
Miskolci Rendőrkapitányság: 1 fő tiltott kéjelgés, 1 fő bolti lopás, 1
fő falopás, 1 fő fémlopás
Ózdi Rendőrkapitányság: 3 fő falopás
Mezőkövesdi Rendőrkapitányság: 1 fő garázdaság

Augusztus 13-án
Miskolci Rendőrkapitányság: 1 fő bolti lopás,
Ózdi Rendőrkapitányság: 1 fő garázdaság
Edelényi Rendőrkapitányság: 1 fő távoltartási szabályok megszegése

Augusztus 14-én
Kazincbarcikai Rendőrkapitányság: 1 fő járművezetés eltiltás hatálya
alatt
Miskolci Rendőrkapitányság: 1 fő járművezetés eltiltás hatálya alatt,
Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság: 5 fő garázdaság

Információs háttér:
A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról
szóló 2010. évi LXXXVI. törvény szigorító rendelkezései értelmében 2010.
augusztus 19-től a tulajdon elleni szabálysértések elkövetői –
legyenek azok fiatal vagy felnőtt korúak – elzárással is sújthatóak. A
rendőrség többek között ezen ügyekben is a tényállás felderítése, az
elkövető kilétének megállapítása, valamint a bizonyítási eszközök
felkutatása és biztosítása érdekében úgynevezett „bírósági eljárást
előkészítő eljárást” folytat le. Ennek során – tettenérés
esetén – az elkövetőt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása
céljából őrizetbe veheti.

A törvényi szigorításon túlmenően a kistelepüléseken élők szubjektív
biztonságérzetének javítására, a termény és falopások megelőzése és
megakadályozása érdekében Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében az elmúlt
időszakban számos helyi együttműködés született és közös
járőrszolgálat indult útra főként rendőrök, erdészek, mezőőrök
és polgárőrök részvételével.
B-A-Z. MRFK: Kommunikációs Iroda

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp