2023. 12. 11. hétfő

Árpád, Árpádina
1 EUR 382 HUF
1 GBP 446 HUF

Ittasan és bódultan vezettek

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai harminc ittas, továbbá egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenhetedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

A rendőrök az őszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

A megye útjain 2019. november 18-a és 2019. november 24-e között 81 közúti közlekedési baleset történt, ebből négy balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor harminc ittasan, valamint egy bódultan volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti.

„… hogy mindenki hazaérjen!”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

NEM JÓ A KÓD
Egy miskolci sértett egy kanapévásárlás kapcsán több mint 400 ezer forint „biztosítási díjat” utalt el egy nem létező szállítócégnek. A Borsod-Abaúj-Z…
Családi tragédia
Egy férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt. Halált okoz…
Őrizetben a késelő
A rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a parasznyai férfit, aki egy késsel oltotta ki a sógora életét. Emberölés bűntettének megalapozott gyanú…

További cikkek