2024. 02. 22. csütörtök

Gerzson
1 EUR 387 HUF
1 GBP 452 HUF

Ismerkedés helyett rablás

A rendőrök két napon belül elfogták azt a nőt és élettársát, akik ismerkedés indokával csaltak Mezőcsátra egy férfit, ott azonban kirabolták.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság K. László 22 éves és P. Enikő 18 éves ároktői  lakosokkal szemben.

A nyomozás adatai szerint a sértett egy internetes oldalon lévő hirdetés alapján ismerkedett meg 2016. március hónapban P. Enikővel. Néhány hívás, illetve szöveges üzenetváltás után megállapodtak abban, hogy közelebbről is megismerkednek egymással, így egy személyes találkozót beszéltek meg Mezőcsát üdülőövezeti részében 2016. március 6-án az esti órákra.

A találkozó létre is jött, azonban néhány másodperc után a nő közelben elrejtőző társa egy késsel fenyegette meg a sértettet és így kényszerítette a nála lévő pénzének, illetve ékszereinek az átadására, majd a helyszínről elmenekültek.

A rendőrök a feljelentést követően két napon belül azonosították és elfogták a két feltételezett elkövetőt, akiket gyanúsítotti kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vettek, továbbá a Tiszaújvárosi Járási Ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

„Csak ott akartam aludni…”
Az encsi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy magánlaksértésen tetten ért férfit. Magánlaksértés miatt folytat nyomozást az Encsi Rendőrkapit…

További cikkek

Holnaptól 46. UTAZÁS KIÁLLÍTÁS
2024. február 22-25. között Az Utazás kiállítás a látogatói igényeknek megfelelően megújul, interaktív programokkal egészül ki, amelynek köszönhetően…