2024. 08. 3. szombat

Hermina
1 EUR 397 HUF
1 GBP 467 HUF

Halálos közlekedési baleset Alsózsolcán

Halálos közlekedési baleset történt Alsózsolca belterületén, szerdán a délutáni órákban.

A rendelkezésre álló elsődleges információk szerint délután 17.00 óra körüli időben Alsózsolca, belterületén egy helyi 52 éves nő  a Görgey A. u. irányából a Kossuth L. u. irányába közlekedett személygépkocsijával. Feltehetően nem az út vonalvezetésének, és az időjárási viszonyoknak megfelelően vezetett, melynek során a balra ívelésű útkanyarulatból kihaladva járműve jobb oldali kerekeivel az úttestről annak jobb szélén lehaladt. Ennek következtében elütötte az út jobb szélén neki háttal álló, babakocsit fogó 24 éves fiatalasszonyt. A fiatal nő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a mentősök hosszas erőfeszítése ellenére a  a helyszínen elhalálozott. A babakocsiban lévő 6 hónapos kicsi lány, könnyebben sérült, a kórházban megfigyelésre benntartották.
A szemle idejére az útszakasz 17:30-tól 19:15-ig lezárásra került,  a járműforgalom rendőri irányítás mellett terelőúton haladt. A baleset körülményeit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértő bevonásával vizsgálja.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiemelt, nyári ellenőrzése; az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel. A szabályszegők …

További cikkek