2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Gyors ügyintézés, a rendőrök elfogták a postai tolvajokat
royal_magazin_PNG

Gyors ügyintézés, a rendőrök elfogták a postai tolvajokat

Öt órán belül azonosították, majd elfogták a rendőrök azt a két nőt, akik a kisgyőri postán több százezer forintot loptak el egy 70 éves nőtől.
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 39 éves és egy 42 éves kisgyőri nővel szemben. A gyanúsítottak 2020. november 13-án 11 óra körül bementek a helyi postára, ahol elemeltek egy csomagot, majd elmentek a helyszínről. A sértett ügyei intézését követően vette észre, hogy eltűnt több százezer forintja, illetve szintén több mint fél millió forintot érő értékpapírja.

A gyors bejelentést követően a rendőrök az adatok módszeres begyűjtésének eredményeként pár órán belül azonosították, elfogták majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható elkövetőket. A még aznap 17 óra 13 perckor megtartott gyanúsítotti kihallgatásukon a két nő beismerő vallomást tett.

A nyomozás eredményeként a rendőrök megtalálták az eltulajdonított pénzt, az értékpapírt azonban eltépték a gyanúsítottak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!