2024. 06. 16. vasárnap

Jusztin
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Fontos a felelős internethasználat

A rendőrséghez a közelmúltban több alkalommal jutott el olyan hír a közösségi médiából, illetve az onnan származó értesülésekre hivatkozva, miszerint az ország különböző helyszínein illetéktelenek próbálnak meg magukkal vinni, „elrabolni” gyerekeket.
A rendőrség – átérezve a szülők aggodalmát és a jelenség társadalmi súlyát -, a következőket kívánja közzétenni:

Tapasztalatok szerint az internetes közösségi oldalakon gyakran terjednek olyan híresztelések, amelyek minden valóságalapot nélkülöznek, azonban természetüknél fogva alkalmasak arra, hogy a felhasználókban – különösen a leginkább érintett kör tagjaiban: szülőkben, gyermekekben, pedagógusokban – aggodalmat és nyugtalanságot váltsanak ki.

A rendőrség minden ilyen jellegű esetet komolyan vesz, és ha tudomására jut, kivizsgál.

Kifejezetten kérjük, hogy aki olyan körülményt tapasztal, amely alapján úgy érzi, gyermeke veszélynek van, illetve lehet kitéve, erről mindenképpen tegyen bejelentést. A rendőrség a tudomására hozott esetek összes körülményét megvizsgálja, és mindent megtesz a gyermekek védelme érdekében.

Ezt a törekvésünket azonban jelentősen nehezíti, ha az érintettek a valós, de a rendőrségre be nem jelentett eseményt a világhálón teszik közzé. Ezzel akaratlanul is megnehezítik a hatékony és mielőbbi reagálást. Az ügyek vizsgálatát nehezítheti az is, ha a felhasználók tényként állítanak valótlan értesüléseket és ezeket még meg is osztják a közösségi oldalakon.

A rendőrség kéri az internethasználókat, hogy egy-egy közlés megosztása előtt mindenképpen győződjenek meg annak valóságtartalmáról, hiszen több esetben bebizonyosodott, hogy olyan „tények” terjedtek a világhálón, amelyeknek nem volt valós alapjuk. Az információk megfelelő szűrésével és körültekintő kezelésével megelőzhető a riadalomkeltés szűkebb, vagy tágabb környezetünkben.

A rendőrség emlékeztet rá: a közösségi oldalakon visszatérően és gyakorlatilag évente bukkannak fel hasonló híresztelések.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…
„Családi üzelmek”
Még az is lehet, hogy a népszerű amerikai vígjátékot utánozták annak a magyar történetnek a főhősei, akiknek lakóautójában több mint 60 kilogramm mari…

További cikkek

Sneakerek számla nélkül
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai folyamatosan ellenőrzik a közösségi felületeken és online portálokon értékesítőket. Az elektronikus ada…
Megtekinthető kiállítások a Múzeumok Éjszakája időtartama alatt: (17:00-től 02:00-ig) Képtár: • A titkos és a publikus o A múzeum kiállítása Köves…