2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Folyóparti leltár: zsákos kolbász a bokrok között

Folyóparti leltár: zsákos kolbász a bokrok között

Eldobált sörös dobozok mutatták a bolti betörők útját a rendőröknek. A torkos elkövetők ugyanis már távozóban előre áldomást ittak zsákmányukra.

Az Edelényi Rendőrkapitányság Szendrői Rendőrőrse betöréses lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes(ek)el szemben, mert március 26-án hajnalban ajtóbefeszítés módszerével behatoltak egy szalonnai élelmiszerboltba. Az üzletből az elkövetők dohányárut, kávét, szeszes italt, élelmiszereket, édességeket, tusfürdőket tulajdonítottak el – mintegy kétszázezer forint értékben.

A helyszíni szemle során a rendőröknek sikerült behatárolni, hogy a bolt igencsak korán ébredő „ügyfelei” a Bódva folyó mentén, Szendrő város irányába indultak el. Ennek alapján, a helyi rendőri állomány helyismeretét kihasználva megkezdték az eredei utak és ösvények átvizsgálását.

A nyomozók segítségére szolgált, hogy a torkos elkövetők már útközben elkezdték fogyasztani a kereskedésből eltulajdonított szeszes italokat, a rendőrök ugyanis a kitartó munka eredményeként – az egyik számításba vehető menekülési útvonal mentén – megtalálták a kiürült, még szinte „meleg” sörös dobozokat.

A területet tüzetesebben átvizsgálva Szendrő határában, az elkövetés helyétől mintegy hat kilométerre sikerült előtalálni a lopásból származó áruféleségeket, melyek két zsákban, a bokrok között lapultak.

A Szendrői Rendőrőrs a gazdátlan zsákokra hamar figyelőszolgálatot szervezett: a zsaruk napközben felváltva folyamatosan rejtve figyelték a lopott árút, végezetül estére csak „felszállt a füst”. Kilenc óra után valamivel ugyanis a rendőrök rajtaütöttek a két elkövetőn, akik az éj leple alatt akarták továbbszállítani a szajrét.

A hajnali „vásárlók”igencsak meglepődtek, amikor a sötét éjszakában a bokrok között kattant a kezükön a bilincs…

Az ügyben a bűnügyi és közrendvédelmi szolgálati ág együttműködésének koronája végül az lett, amikor a gyanúsítottak kihallgatásuk során egy másik, Szendrő városában 1 héttel korábban történt boltbetörés elkövetésére is beismerő vallomást tettek.

Az Edelényi Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp